AIDS-et okozhat a munkahelyi baleset, a műtősök a legveszélyeztetettebbek
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMindennaposak a tűszúrásból származó munkahelyi balesetek a kórházakban, amely hepatitis vagy HIV (AIDS)-fertőzést okozhat. Az Európai Parlament az uniós jogalkotással is erősítené a veszélynek kitett szakdolgozók és orvosok védelmét. Egy hazai vizsgálat rámutatott, a műtős szakasszisztensek a legveszélyeztetettebbek - áll a Napi Gazdaságban.
A svéd felmérés kapcsán a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Magyarországon is elvégzett egy hasonló vizsgálatot, így a témában először születtek nemzetközi összehasonlításra is alkalmas, reprezentatív magyar adatok. A kutatás anonim, kérdőíves felméréssel készült. Összesen 4789 kérdőívet értékeltek, így a felmérés statisztikailag reprezentatívnak tekinthető.
Az eredmények alapján megállapították, hogy munkája során szinte valamennyi megkérdezett (99 százalék) kapcsolatba kerül szúró, vágó eszközökkel, valamint vérrel. Ez az arány a műtőasszisztenseknél 100 százalékos volt. A válaszadók 86 százaléka jelezte, hogy munkája során már előfordult vele, hogy megszúrta vagy megvágta magát. Ha szakmacsoportonként vizsgáljuk a problémát, akkor megállapítható, hogy a műtős szakasszisztensek a legveszélyeztetettebbek (96 százalék).
A svéd és magyar vizsgálatban szinte teljesen azonos volt a balesetek bekövetkezési gyakorisága az elmúlt 1 hónap és 10 év távlatában. Az elmúlt egy hónap során a magyar szakdolgozók átlagosan 22 százaléka, az elmúlt egy év során már közel kétharmada (64,8 százaléka), míg az elmúlt 10 évet tekintve szinte mindenki (92 százalék) szenvedett már el ilyen balesetet - írja a Napi Gazdaság.
Mindenképpen a hazai szakdolgozói kart dicséri, hogy a magyar mintában a helytelen eszközhasználatot csupán 8 százalék jelölte meg okként, míg a svéd mintában ez az arány elérte a 27 százalékot.
Ezt az adatot rontja, hogy a megkérdezettek 10 százaléka a hiányos és hibás védőfelszerelést nevezték meg a balesetek kialakulásának legfőbb okaként. Szemben a svéd felmérésben regisztrált 60 százalékkal, a magyar válaszadók 98,2 százaléka tanulmányai során már megismerte a szúrt és vágott sérüléshez, valamint a nyálkahártyával vagy bőrrel érintkezésbe kerülő vérhez társuló kockázatokat. Ennek ellenére, míg a svéd felmérésben csak minden negyedik, addig nálunk a válaszadók elsöprő többségét (93 százalékukat) aggasztja kisebb-nagyobb mértékben annak kockázata, hogy szakmájában szúrt és vágott sérüléseket szenvedhet el, továbbá hogy nyálkahártyája és bőre vérrel kerülhet érintkezésbe.
A megkérdezett szakdolgozók több mint 81 százaléka a bekövetkezett esemény után kisebb-nagyobb mértékben aggódott. A válaszadók csupán 56,4 százaléka jelezte szóban vagy írásban a baleset megtörténtét feletteseinek. Azon válaszadók, akiket ért már baleset, úgy nyilatkoztak, hogy munkáltatójuk elenyésző része, mindösszesen 18,1 százaléka vizsgálta a baleset okát. Ez utóbbi probléma azért is fontos, mivel a megkérdezett magyar szakdolgozók közül 81 fő, azaz a válaszadók 2 százaléka szenvedett el vér útján terjedő fertőzést tűszúrásos baleset következtében.
Napi Gazdaság

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?