Aláírásgyűjtést kezdeményez a PDSZ
Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete elnöke az oktatási államtitkárság épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a mostani tanév fókuszába két követelést állítanak: a kötelező óraszámok visszaállítását és a túlmunkák kifizettetését - írja az MTI.
A munka törvénykönyve és egyéb jogszabályok alapján járó többletmunkát minden esetben fizessék ki a munkáltatók, legalább 50 százalékos illetményemeléssel rendezzék az oktatásban közalkalmazotti bértábla alapján besorolt munkavállalók bérét, valamint a pedagógusok illetményét meghatározó "vetítési alap" automatikusan kövesse a mindenkori minimálbért úgy, ahogy azt az eredeti jogszabály előírta - sorolta.
Azt mondta, cselekvéssorozatuk részeként a PDSZ - összefogva az oktatásban tevékenykedő munkavállalókkal, más szakszervezetekkel és szimpatizánsokkal - megteremtené egy külön kutatás feltételeit is, amennyiben az oktatásirányítás nem kívánja folytatni a pedagógusok munkaterhelésének kutatását.
A PDSZ elnöke kitért arra is, hogy a ki nem fizetett túlmunkák esetében bírósági keresetek beadására buzdítják tagjaikat és a szakszervezet vezető tisztségviselői, az országos választmány tagjai közül többen összehangoltan fogják benyújtani a három évre visszamenőleg megfogalmazott igényeiket. Szűcs Tamás kiemelte: a PDSZ adott esetben a polgári engedetlenség eszközével is élni kíván, sztrájkra is hajlandó.
A PDSZ elnöke a sajtótájékoztató után a követeléseiket tartalmazó ívet bevitte az államtitkárság épületébe.
Fotó:Pixabay
MTI
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Hollandia szépen csendben a négynapos munkahét élharcosává vált: 32 órás hét, teljes bér és javuló megtartás. Ugyanakkor az OECD szerint a... Teljes cikk
Csapatnak véljük, de csak csoportnak mérjük, közösségként pedig még csak a kanyarban sincs… - mikor és mitől válik valódi csapattá az emberek... Teljes cikk
Az AI-eszközök felgyorsítják a munkavégzést, a felszabaduló idő azonban sok cégnél nem a dolgozóknál marad. A Cisco HR-vezetője szerint az egyik... Teljes cikk
- Egyre többet túlóráznak a pedagógusok, amit a statisztikák többlettanításnak neveznek 2 hete
- Megjelent a rendelet a pedagógusok egyszeri kiegészítő juttatásáról, ekkor kapják meg a tanárok 2 hete
- Szakszervezet alakult a Samsungnál – egyre több dolgozó csatlakozik a gödi botrány után 3 hete
- Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok 3 hete
- Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását 4 hete
- Veszélyben az audis bérelőny? Új stratégiával készül a szakszervezet 1 hónapja
- Maldív-szigetek és extra fizetés – Babót új tanítóját így csábítják 1 hónapja
- Vádat emeltek a pedagógusra támadó diák ellen 1 hónapja
- A 60 éves és annál idősebb főállású általános iskolai pedagógusok aránya 1 hónapja
- 10 követelés, ami minden dolgozót érint – országos petíció indult a bérek és a munkafeltételek miatt 1 hónapja
- Elszámolhatták a pedagógusbéreket, a PDSZ szerint több pénz járna a tanároknak 2 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben