kapubanner for mobile

Alig ajándékoznak a cégek

Erősen visszaestek az ajándékozásban érdekelt vállalatok karácsonyi megrendelései, és kisebb összegűek is lettek: a megkeresett cégek alig ötöde ajándékoz karácsonykor, míg 10 éve még kétszer ennyi cég költött reklámajándékra.

A Promo Data Kft. idei országos reprezentatív felmérése során csaknem 2300 nagyvállalat reklámajándék-beszerzési felelősével készítettek interjút. Kiderült: a cégek nagy része egyáltalán nem költ ilyen célra, s még a nagy nemzetközi vállalatok is mind gyakrabban jótékonysági célra fordítják az ajándékozásra szánt, a korábbinál sokkal kisebb összeget.

A költések is jelentősen csökkentek, az ajándékozás már a válság előtti években is kezdett áttolódni a kisebb összegű költések felé, és 2008-óta ez a tendencia még jobban felerősödött: 100-500 ezer forint közötti értékben a vállalatok 44 százaléka vásárol, az előző két évben 41, illetve 42 százalék költött ennyit.

Tíz évvel ezelőtt még a cégek 16 százaléka költött 100 ezer forintnál kevesebbet, most pedig már a cégek csaknem fele, 45 százalék.

Az ajándékok között továbbra is a hagyományos termékek dominálnak: a cégek 37 százaléka vásárol bort, pálinkát, vagy italt, 27 százaléka iroda- és írószereket, 13 százalék költ nyomtatványokra, naptárakra, vagy CD-re, 15 százalék édességet, csokoládét, bonbont vesz, és továbbra is ritka, mindössze 1-2 százalék az exkluzív vagy luxuscikkre vonatkozó ajánlatkérés.

A piackutatás szerint a karácsonyi cégajándékozás erős szűkülése mellett némileg nagyobb az egyéb időszakban, például év közben történő beszerzés, a megkérdezett nagyvállalatok 17 százaléka vásárol ilyenkor.

A megkérdezett, 300 millió forint éves árbevételnél nagyobb vállalkozások közel fele volt budapesti (39 százalék) vagy Pest megyei (11 százalék).
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek