Álláskereső valóságshow valódi állásinterjúkkal
Lezárult Magyarország első álláskereső valóságshow-jának, a Pályakezdő leszek! programnak az első szériája. A Profession és a Colibri közös projektjének célja három kiválasztott pályakezdő felkészítése és eljuttatása három valódi állásinterjúra és mindezt egy hatrészes videósorozatban osztják meg weboldalukon.
„Sokan emelték ki azt, hogy fontos a csapatmunka, a jó munkahelyi hangulat és hogy legyenek fejlődési lehetőségek a cégnél, míg a másik véglet kevés munkát, sok pénzt és sok szabadidőt szeretett volna” – összegzi a tapasztalatokat Füzesy Frigyes, a Pályakezdő leszek! projekt vezetője. – „Mivel a program fő célja az állásinterjúra való felkészítés volt, úgy gondoltuk, hogy egy videó alapján sokkal többet megtudunk a jelentkező személyiségéről, mint ha hagyományos CV-t kértünk volna. Másrészt a videó szűrőként is funkcionált, hiszen aki erre vállalkozott, az valószínűleg komolyan gondolta a jelentkezést. Ezen kívül sok információt kaptunk arra vonatkozóan, hogy mik az igények, milyen munkahelyet képzelnek el maguknak a pályakezdők.”
Csaknem száz jelentkezővel forgattak videót februártól áprilisig, majd ebből körülbelül negyven videó került fel a palyakezdoleszek.hu oldalra. Ezek közül választották ki azt a három pályakezdőt, akik részt vehettek a programban. „Több szempont alapján döntöttünk: néztük azt, hogy mennyire talpraesett a jelentkező, mennyire lehet fejleszteni, illetve azt is, hogy mennyire veszi komolyan a programot” – részletezi a kiválasztás folyamatát Füzesy.

Ezeknek a szempontoknak Dóri, Sophie és Kitti tudott a legjobban megfelelni, ők vehettek tehát részt a felkészítésen, amely három részből állt: kommunikációs tréningből, valamint karrier és stílustanácsadásból. „Ha valaki elmegy egy állásinterjúra, ez az a három terület, amire nagyon oda kell figyelni, ezért ezekre fókuszált a program” – indokolja a felépítést a projekt megálmodója.
A pályakezdők oktatását a Profession szakértő csapata vezette: a kommunikációs tréninget Nemes Orsolya, prezentációs tréner és Y generációs szakértő, a karrier tanácsadást Sámson Dorottya, a Profession.hu toborzási szolgáltatások divíziójának vezetője, a stílustanácsadást pedig Csige Noémi stylist tartotta.
A kommunikációs tréningen egészen gyakorlati ismereteket kaptak a lányok, melyeket jól lehet a hétköznapokban is hasznosítani. Amellett, hogy megtanulták, érdemes odafigyelniük a personal brand-ükre, vagyis arra, hogy milyen képet közvetítenek magukról az online térben, olyan tanácsokat is kaptak, hogy hogyan tudják logikusan, konzekvensen átadni a mondanivalójukat.
A karrier-tanácsadáson Sámson Dorottya átbeszélte a résztvevőkkel a motivációikat, azt, hogy hogyan képzelik el magukat a jövőben és ezek alapján látta el őket hasznos tanácsokkal. Ezen kívül kijavították, frissítették az önéletrajzokat, valamint megbeszélték, hogy egy állásinterjún mire kell odafigyelni, mit és hogyan érdemes kérdezni, amikor arra kerül sor, hogy a jelentkező tegyen fel kérdést.
Csige Noémi személyre szabottan állított össze a lányoknak álláskereső ruha szettet az egyik legnépszerűbb divatmárka támogatásával. A fő üzenete az volt, hogy nem kell ragaszkodni a hagyományos kosztümhöz, nyugodtan lehet színesesebben öltözni, érdemes kísérletezni anyagokban és fazonban is. Fontos szempont, hogy kényelmes legyen a ruha, de egyúttal elegáns is.
Dóriról, Kittiről és Sophie-ról fényképes, szöveges profil is készült az oldalra, melyből megtudható, hogy mit tanulnak, mik a rövid- és hosszú távú céljaik, és hogy miért jelentkeztek a programba. A leírásokból világosan kiderül, hogy nem véletlenül őket választották ki, ugyanis mindhárman tudatosan építik karrierjüket, több egyetemen kívüli programban is részt vesznek, jól beszélnek idegen nyelveket és konkrét elképzeléseik vannak a jövőre nézve.
A Colibri és a Profession évek óta építik az ambassador hálózatukat a felsőoktatási intézményekben. Céljuk, hogy a különböző programjaikkal, tanácsadásaikkal minél több pályakezdőt elérjenek és megkönnyítsék az egyetemisták állás vagy gyakornoki hely keresését, de ezzel együtt a cégeket is segítik a toborzásban. Barathi Tamás, a Colibri alapítója tavaly arról mesélt a HR Portálnak, hogy azzal a problémával szembesültek, hogy az egyetemisták nem rendelkeznek kellő mennyiségű és minőségű információval az álláskereséshez, nem ismerik a cégeket és sok esetben hiányoznak az alapvető soft skillek is. Az egyetemeken ugyanis nem kapják meg azt a gyakorlati képzést, ami szükséges lehet a munkaerőpiacra való belépéshez, de a cégeknek is mindenképpen fejlődniük kell a márkaépítésben, a diákok hatékony elérésében. A Colibri felületén a gyakornoki helyekről cégprofilok készülnek rövid leírással, képekkel, bemutatkozó videókkal. A cél, hogy hiteles arcok mutassák be az adott munkahelyet és minél inkább fogyasztható, érdekes legyen a tartalom.
Varga Balázs, a Profession marketingvezetője is arról számolt be, hogy a Profession az elmúlt időben kiemelt figyelmet fordít a közösségi médiában való aktív jelenlétre. Facebookon, Instagramon és a YouTube-on is folyamatos a tartalom megosztás, elsősorban rövid, néhány perces videókat készítenek. A marketing és a márkaépítés mellett két fontos céljuk van az online videókkal: segítenek eligazodni az álláskereső portálon, például a CV készítő alkalmazás használatát mutatják be, másrészt olyan edukációs tartalmakat közvetítenek, mint például azt, hogy hogyan kell felkészülni egy állásinterjúra. Ebbe a kategóriába tartozik a Pályakezdő leszek! program.

„Direkt rövid videók kerültek fel az oldalra, hogy aki rákattint, 2-3 perc alatt megkapja azt a néhány kulcsfontosságú információt, ami az adott tanácsadáson elhangzott és amiből ő maga is tanulhat” – meséli Füzesy Frigyes.
Habár Dóri, Kitti és Sophie már részt vettek az állásinterjúkon, a Pályakezdő leszek! program nem záródik le a videók feltöltésével, ősszel új évadot terveznek a koordinátorok.
„Az mindenképpen nagy tanulság, hogy egyszerűsíteni kell a jelentkezés folyamatát, mert már a videó elkészítése is sok esetben lemorzsolódásra adott okot” – osztja meg a tapasztalatokat Varga Balázs. – „A következő körben valamivel egyszerűbb feladatot kell a jelentkezőknek végrehajtani: fényképet kell majd feltölteni, aztán pedig egy AC-n fogjuk kiválasztani a három nyertes pályakezdőt. Erről szintén videó készül, amiből kiderül, hogy néz ki egy AC. Ezen kívül persze a tartalom is változni fog, hiszen nem sok értelme lenne ugyanezt leforgatni más szereplőkkel.”
A videók tehát mindenki számára tanulságosak lehetnek, de a fő nyertesek persze a kiválasztott pályakezdők: „Azokon a tanácsokon kívül, amik a videókban is szerepelnek, kapcsolatépítés szempontjából is rengeteget profitáltunk a programból” – mondja Sophie. – „Szuper volt a társaság és a hangulat. Nagyon jó kis csapat alakult ki.”
„A legfontosabb tanácsom az, hogy mindenképpen érdemes jelentkezni, mert ez egy nagyon jó lehetőség” – véli Dóri, míg Sophie azt tanácsolja a következő körre jelentkezőknek, hogy mindig adják önmagukat, mert az úgyis kiderül, ha valaki nem őszinte.
„A visszajelzések alapján a felvételiztető HR-esek nagyon meg voltak elégedve a lányokkal. Kiemelték, hogy talpraesettek, tudatosak, jó volt velük beszélgetni, látszott, hogy nem voltak megijedve. Mindenképpen sikeresnek értékeljük a felkészítést” – összegzi a program eredményét Füzesy Frigyes.
Ráadásul Dóri már állást is kapott az egyik cégnél, de a másik két lánynak is jól sikerültek az állásinterjúk, melyekről a videók hamarosan megtekinthetőek lesznek az oldalon. Ősszel pedig indul a Pályakezdő leszek! következő szériájára.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Dél-Koreában a munkaerőpiacon a megjelenés sokszor kimondatlan, mégis döntő elvárás: az álláspályázatokhoz gyakran kötelező a fotó, a külső... Teljes cikk
A szakértők szerint a mesterséges intelligencia eddig még nem szüntette meg a belépő szintű állásokat, de hatalmas tehetséghiányt okozhat, amelyet... Teljes cikk
A magyar vezetői munkaerőpiac éles versenybe fordult: miközben kevesebb a nyitott felsővezetői pozíció, egyre több tapasztalt szakember jelenik meg... Teljes cikk
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 2 hete
- Túl a sablonokon – Europass, az álláskeresők online partnere 3 hete
- A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t 4 hete
- Hogyan találnak rád a megfelelő jelöltek? 1 hónapja
- AI ide vagy oda: itt az igazi álláspiac 1 hónapja
- Megette az AI a junior pozíciókat? Mi lesz a pályakezdőkkel? 1 hónapja
- A meglepő igazság: Miért jelennek meg szülők a Z generáció állásinterjúin? 1 hónapja
- Tinder lett az új LinkedIn? Így vadásznak állásra a társkeresőkön 2 hónapja
- Brutális verseny az EU-s állásokért: 60 ezer jelentkező, alig 750 biztos munkahely 2 hónapja
- A diploma már nem elég: brutális valóság vár a Z generációra a munkaerőpiacon 2 hónapja
- Az egy éven túl nyilvántartott álláskeresők aránya 2024-ben - grafikon 2 hónapja



Nehezen fellelhető szakemberek vagy vezetők toborzásával, fejvadászattal és személyzeti kérdésekkel kapcsolatban válaszoló szakértőnk:
Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?