Amikor a főnök otthonról dirigál
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatVilágszinten egyre inkább elfogadott, hogy a menedzserek munkaidejük több mint felét az irodán kívül töltik. Sőt, hamarosan azok a munkavállalók lesznek kisebbségben, akik az irodai asztaluk mögött ülve dolgoznak - mutatta ki a egy globális felmérés.
Az év első felében nagy vihart kavart az a hír, amely szerint az egyik vezető technológiai vállalat vezérigazgatója megtiltotta az alkalmazottaknak, hogy otthonról dolgozzanak. Az intézkedés célja az volt, hogy megelőzze a távmunkával való visszaéléseket. Ez a lépés jól tükrözi a vezetők tipikus aggodalmait a munkatársak ellenőrzésével kapcsolatban, de vajon követendő példát jelent-e?
Kiderült, hogy jelenleg a menedzserek 48 százaléka dolgozik távmunkában legalább a munkahét felében. A cégek 37 százaléka használ távmunkára szabott hatékonyságmérő- és riportolás rendszereket, míg a távolról dolgozó menedzserek 43 százaléka kommunikál videohívásokon keresztül a csapatával - mutatta ki a Regus innovatív munkahely-megoldás szolgáltató felmérésa, amelyben 90 ország több mint 26 ezer üzleti vezetőjét kérdezték meg.
Egyes vezetők számára valóban gondot jelenthet az, hogy miként motiválják és irányítsák az alkalmazottakat a távolból. A felmérés azonban azt mutatja, hogy a válaszadók 55 százaléka szerint a távmunkában dolgozók hatékony irányítása teljes mértékben megvalósítható, bár ez esetenként különleges felkészítést igényel. Az Aetna amerikai egészségbiztosító például képzéseket indított abból a célból, hogy a távolról dolgozók és vezetőik hatékonyabban alkalmazhassák a rugalmas munkavégzési módszereket. Az Aetna 35 000 alkalmazottjából 14 500 már nem az íróasztal mögött ülve végzi munkáját.
Egyesek szerint a rugalmas munkavégzés újfajta kapcsolatot alakít ki a menedzserek és a csapattagok között: a megkérdezettek 39 százaléka gondolja úgy, hogy a távoli menedzsment segítséget nyújt a professzionálisabb kapcsolat fenntartásában. Annak ellenére, hogy a fiatal munkavállalók számára különösen fontos a rugalmasság, csak a megkérdezettek 37 százaléka gondolja úgy, hogy a kezdő alkalmazottak felelősségteljesebbé válnak a távolból végzett munkának köszönhetően.
Mark Dixon, a felmérést végző cég vezérigazgatója hozzáteszi: "Nem nehéz belátni, hogy a rugalmas munkarend bevezetésével hosszú távon a vezetőség és az alkalmazottak is nyernek. Az általunk megkérdezett üzletemberek szerint a távoli menedzsment módszerek sikere elsősorban a bizalom és a felelősségtudat meglétén vagy hiányán múlik. Ha ez a két emberi kulcstényező a helyére kerül, az megmutatkozik nemcsak a hatékonyságban, hanem a munkatársak hűségében és a működési költségek csökkenésében is."

- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc