kapubanner for mobile

Átlagosan nettó 135 200 forintot keresünk

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A reálkereset januárban 6,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, a fogyasztóiár-index 6,4 százalékos növekedése mellett. Az átlagos nettó kereset 135 200 forint volt, közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az emelkedés döntően a személyi jövedelemadó szabályok változásának, valamint a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2010. évi eseti kereset-kiegészítés első része kifizetésének köszönhető a KSH jelentése szerint.

Az alkalmazásban állók száma januárban átlagosan 2 millió 611 ezer volt.

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a számviteli nyilvántartások alapján jelentett bruttó átlagkeresetek januárban 6,5 százalékkal, a nettó átlagkeresetek pedig 12,9 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest.

A KSH adatai szerint januárban a versenyszférában 3,8 százalékkal, míg a költségvetési szférában 10,9 százalékkal nőtt a reálkereset. Az alkalmazásban állók létszáma 2010. januárjában átlagosan 2 millió 611 ezer volt.

2010. januárjában a költségvetési szférában 734 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 782 ezren dolgoztak. Ez a megfigyelt körben a foglalkoztatottak létszámának 3 százalékos csökkenését jelentette. A költségvetési szférában döntően a közfoglalkoztatás bővülése miatt 3,8 százalékkal nőtt a létszám, e nélkül számolva 0,6 százalékos a csökkenés. A versenyszférában 6,1 százalékos létszámcsökkenés következett be.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 206 900 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 197 200 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 233 900 forintot ért el. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 6,5 százalékkal haladták meg az előző évit. Ezen belül a versenyszférában 5,2 százalékkal, a költségvetés területén pedig 8,9 százalékkal növekedtek az átlagkeresetek az előző év azonos időszakához képest. Utóbbi területen januárban került sor a 2010. évi eseti kereset-kiegészítés első részének (49 000 forint/fő) kifizetésére. A versenyszféra átlagát meghaladó mértékben emelkedtek a keresetek a kereskedelem, gépjárműjavítás (6,9 százalék), valamint a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (5,9 százalék) nemzetgazdasági ágakban.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset az év első hónapjában átlagosan 2,9 százalékkal nőtt, a versenyszférában dolgozók alapbére 4,7 százalékkal haladta meg az előző év januárit. A költségvetési szféra alkalmazottainak alapilletménye az előző évitől 1,2 százalékkal maradt el, közfoglalkoztatottak nélkül számolva pedig az úgynevezett illetmény automatizmusnak köszönhetően 1,1 százalékos az emelkedés.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 135 200 forint, (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 97 500 forint, a szellemi foglalkozásúaké 173 200 forint) volt. A nettó kereset így átlagosan 12,9 százalékkal volt magasabb az előző évinél. A versenyszférában 10,4 százalékos, a költségvetési szervezeteknél pedig 18 százalékos növekedés jelentkezett.

A 216 300 forintos nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 5,4 százalékkal haladta meg az előző év januárit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,3 százaléknak felelt meg.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek