kapubanner for mobile

Az egész országban próbára tehetik befogadó készségüket a cégek

Országossá dagad a Salva Vita Alapítvány fogyatékkal élők elhelyezkedését célzó programja, amellyel hosszú távú kötelezettségek nélkül tehetik próbára a vállalatok befogadó készségüket, érvényt szerezve az esélyegyenlőség elvének.

A Salva Vita alapítvány már 1993 óta igyekszik a fogyatékkal élőket bekapcsolni a munkaerőpiac vérkeringésébe, de csak most sikerült az ország 19 iskolájában működő Munkahelyi Gyakorlat programját felnőtt korosztályra átdolgoznia. A nemes cél elérésében hat civil szervezet (Debrecenben a CSAT Egyesület, Veszprémben az Életet Segítő Alapítvány, Pécsett a "Fogd a kezem!" Alapítvány, Szekszárdon a Kék Madár Alapítvány, Egerben a Konszenzus Alapítvány, Győrben pedig a Magyar Máltai Szeretetszolgálat) és hét vállalat (köztük a Tesco, a Magyar Posta, a Fővárosi Állat- és Növénykert, illetve a Bajcsy-Zsilinszky kórház mosodája) fog segédkezni - mondta el Palkovics Rozália, az SVA programvezetője a tegnap megrendezett sajtótájékoztatón. A tervek szerint régiónként 100-200 fő ismeri majd meg a Munkahelyi Gyakorlat elnevezésű programot, amely egy 36 órás elméleti képzés és egy 76 szakmai gyakorlat keretein belül készíti fel a sérült munkavállalókat az éles munkahelyzetekre.

Szervezetfejlesztés ingyen

Az országos szinten már "Felkészülni! Rajt! Cél: a munka" nevet viselő program bármely vállalatnak előnyére válik, hiszen hosszú távú kötelezettségek nélkül teheti próbára befogadó készségét az értelmi sérült munkavállalókkal kapcsolatban, érvényt szerezve az esélyegyenlőség elvének. Csupán heti két alkalommal 3-4 órán keresztül kell fogadnia a munkára igencsak, de bérre - egyelőre - nem éhes fiatalokat, azonban már ezzel is komolyan javíthatja megítélését, erősítheti versenyképességét, s új értékekkel gazdagíthatja cégfilozófiáját. Ráadásul a Salva Vita Alapítvány által kialakított program semmilyen adminisztrációs teherrel nem sújtja a szervezeteket, hiszen a gyakorlattal kapcsolatos szervezési feladatokat a programot működtető civil szervezet látja el. Még az adott munkával való ismerkedés sem kerül semmibe, mivel a két-három főből álló "gyakornoksereggel" minden alkalommal egy kísérő tart, hogy egyfajta közvetítői szerepben tetszelegve átsegítsen a különböző kommunikációs problémákon, illetőleg megkönnyítse a mielőbbi beilleszkedést.

A fogyatékkal élők így a program végére legalább három különféle munkahelyen próbálhatják ki magukat, számos munkatípust (címkézés, borítékolás, árufeltöltés, takarítás, kertészkedés stb.) és munkatársat megismerve, jelentősen fejlesztve tájékozódási és kommunikációs készségeiket - arról nem is beszélve, hogy a különböző szervezeti kultúrákat megtapasztalva megtanulhatják elfogadni a munkahelyi elvárásokat. A program természetesen a munkáltatók számára is pozitív hozadékkal jár, általa ugyanis munkavégzés közben ismerhetik meg az értelmi sérült embereket, képességeiket, és a bennük rejlő lehetőségeket, így a későbbiekben sokkal tájékozottabban hozhatnak döntést a fogyatékkal élő emberek foglalkoztatásáról.

Támogatott foglalkoztatás

Ahogy tette ezt a Tesco is eddig budapesti áruházaiban. Jelenleg 7-9 fogyatékkal élő munkavállalót foglalkoztat a kiskereskedelmi lánc, ami a húszezres létszámhoz képest elenyésző - vallotta be Dobák András, a cég HR igazgatója -, de az idén várhatóan további 40-50 fő veszi fel majd a munkát vidéki üzleteinkben. "Meglehetősen kényelmes foglalkoztatási forma ez, tekintve, hogy az alapítvány mindent elvégez helyettünk, a toborzástól kezdve a kiválasztáson keresztül a beillesztésig bezárólag" - tette hozzá a személyzeti vezető. Egyúttal reméli, hogy más vállalatok is meglátják a sérült munkavállalók foglalkoztatásában rejlő lehetőségeket.

Hasonló tapasztalatait osztotta meg Lampert Rita, a Fővárosi Állat- és Növénykert kertészeti körzetvezetője is, bár náluk a szigorú létszámkeret miatt "csupán" a Munkahelyi Gyakorlat programot valósítják meg idénymunkában - igaz, azt már több mint tíz éve. Turnusonként 15 sérült fiatal kóstolhat bele az ipari méretekben mérhető kerti munkákba, így nemcsak zárt, irodai környezetben, hanem a szabad levegőn is megmérettethetik magukat. "Minden időigényes fizikai munkát el tudnak látni, nagy terhet levéve a többi alkalmazott válláról. Lelkesedésük határtalan, egyikük egyszer az egész hétre kijelölt feladatmennyiséget próbálta elvégezni egy nap alatt." - jelezte teherbírásukat Lampert Rita.

A fentiekből látható, hogy a fogyatékkal élők foglalkoztatása jelentősen emeli egy szervezet szellemi színvonalát, kezdetben (a Munkahelyi Gyakorlat révén) ráadásul ingyenesen, s a későbbiekben is csupán az adott munkakörnek megfelelő bérköltséget kell állni (amit egyébként támogat az állam). Gyakorlatilag tehát nem kerül többe, mint egy egészséges dolgozó alkalmazása, miközben lehetőséget teremt a hátrányos helyzetűeknek egy önállóbb, anyagi függetlenséget biztosító életre.

Paraszt Imre, HR Portal
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hiába az AI-láz: a magyar vállalatok 77%-a még semmit nem lát a megtérülésből

15 éves mélypontra zuhant a magyar cégvezetők növekedési bizalma: mindössze 31% vár bevételbővülést, miközben a vállalatok 77%-a még nem lát... Teljes cikk

A KPI-okon túl: a művészet feltárja a csapatod igazi erejét

A sikeres vállalatok felismerték, hogy a hagyományos pénzügyi mutatók nyomon követése már nem elég a fenntartható növekedéshez. Mérni kell az... Teljes cikk

Íme a 4 napos munkahét sikersztorija – amit a legtöbb cégvezető nem szívesen hall meg

Hollandia szépen csendben a négynapos munkahét élharcosává vált: 32 órás hét, teljes bér és javuló megtartás. Ugyanakkor az OECD szerint a... Teljes cikk