Az inspiráció és az alkotás öröme a könyvekben él tovább
A művészet birodalma elképesztően széles körű, mert nemcsak a kreatív alkotások kaphatnak főszerepet, mint a festészet vagy a szobrászat, hanem olyanok is, mint az építészet, a zene, vagy a kultúra.
A Könyvespolc termékei között számos olyan példány található, ami képes kielégíteni az éhségünket ezeken a területeken, és magyar tankönyvek terén is rengeteg értékes művet mutat be. Úgy is gondolhatunk erre a témára, hogy a művészet mindenhol velünk van, mert ha ránézünk egy épületre, akkor is láthatjuk, és egy galériában is a szemünk elé tárulhat.
Akár haza is vihetjük egy szeletét a számunkra szimpatikus formában, például könyvek képében. Ez a cikk is erről fog szólni, ami kedvet csinál ahhoz, hogy egy nekünk tetsző webáruház virtuális polcain is csemegézzünk.
Hogyan lehet könyveken keresztül is értékelni a művészetet?
Már említettük néhány szóval, de nézzük meg részletesebben is. Minden olyan alkalommal, amikor elmegyünk egy kiállításra, sok érdekességet tudhatunk meg az alkotóról. Ez viszont nem az a közeg, ahol szélesebb ismeretekre tehetünk szert.
Egy könyv, ami egy festő műveiről szól, sokkal nagyobb teret enged ennek, így azt is megtudhatjuk, hogy milyen élete volt, vagy mi inspirálta az adott festmény megszületését.
Minden olyan tudás megtalálható ezekben a könyvekben, ami más forrásból nem adna ilyen ismeretanyagot. Ráadásul olyan felépítéssel, ami az életét átívelő látószöget eleveníti meg. Ez pedig a gyerekek számára is jól jöhet akár iskolai keretek között is. Hogy is lehetne kihagyni egy ilyen könyvet, ha imádjuk a művészeti alkotások világát?
Kreatív alkotások gyakorlati útmutatókkal
Nem mindenki gondol erre, de azt is érdemes szem előtt tartani, hogy ebben a kategóriában találhatunk olyan kiadványokat is, amikkel tudáshoz juthatunk és magunk is alkothatunk.
Bármilyen művészeti irány is az, ami a szívünkhöz közel áll, megérdemel egy próbát. Egyrészt az alkotás öröme pótolhatatlan, másrészt ezekben a könyvekben magáról a művészetről is sokkal többet és mélyebben olvashatunk.
Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy ide sorolható a digitális művészet is, ami egyre jobban elterjed a modern világ igényeihez igazodva. Talán most még nem is látjuk ennek az értékét, de az utókor számára éppen olyan felbecsülhetetlen lesz, mint a mai kor kincsei.
Kulturális örökség nemcsak a városokban található, hanem a lapok között is
Az építészeti csodák és a hozzá tartozó kultúra olyan ritka értékek, amik megérdemlik azt, hogy gyönyörű kötésben maradjanak meg a jövő nemzedékei számára. A világon számos olyan építészeti irányzat van, amit ajánlott egy kicsit jobban megismerni. Mi lehetne jobb lehetőség erre, mint egy olyan könyv, ami részletesen bemutatja nekünk?
Akár a történelmi vonatkozását is ide lehet sorolni, hiszen ez is a kultúra részét képezi. Kiváltképp olyan kiadványok esetében lehet ez fontos, ami messzi tájakra repít el bennünket anélkül, hogy megmozdulnánk. Nem kell mást tenni, csak beszerezni egy szuper könyvet!
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Tévedésből közel 20 ezer dollárnyi fizetést utalt egy amerikai cég az egyik alkalmazottjának, aki azonban nem adta vissza a pénzt. A nő ellen végül... Teljes cikk
Bár Jeff Bezos vagyona ma több száz milliárd dollárra rúg, az Amazon alapítója évtizedek óta mindössze évi 81 400 dolláros alapbért vesz fel... Teljes cikk
Egy olasz bírósági döntés új megvilágításba helyezte a munka és a magánélet egyensúlyát: bizonyos esetekben a beteg háziállat ellátása is... Teljes cikk
- Építs értékesítési infrastruktúrát, még mielőtt beindul a gépsor 5 hónapja
- Digitális kaszinó promóciók: előnyök és rejtett feltételek 7 hónapja
- Már tízből hat webáruházban dolgozik AI munkatárs 7 hónapja
- Miért használjunk sztereo fülhallgatót? 7 hónapja
- Hogyan válasszunk légtisztítót? 9 hónapja
- Hogyan legyen nyári hangulatú a pólófonalból készült tárgy? 11 hónapja
- A napvitorlák: a sokoldalú árnyékolás 11 hónapja
- Hogyan kell szőnyegtisztító gépet választani? 11 hónapja
- Lehet, hogy itt az ideje leváltani a hagyományos izzókat? 1 éve
- Szerver megoldások: bérlés vagy saját? 1 éve
- Hogyan válasszunk csörlőt? 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?