Az IT-vezetők profitáltak a járványból
A történelem legnagyobb digitalizációs forradalma zajlik éppen, a KPMG globális felmérése szerint a digitalizáció eddig soha nem látott mértékű lökést kapott a járványhelyzet miatt.
A megkérdezett informatikai vezetők nagyobb büdzsével gazdálkodhattak, de nagyobb is volt a kockázat, amit kezelniük kellett, így az adatbiztonsági beruházások kerültek az élre, megelőzve az ügyfélélmény növelését, illetve az infrastruktúra fejlesztését szolgáló kiadásokat - közölte a KPMG könyvvizsgáló, adó- és üzleti tanácsadó cég legfrissebb felmérése alapján.
A megkérdezett IT vezetők 55 százalékának nőtt a költségvetése az operatív működés hatékonysága, az ügyfelekkel való személyes kapcsolattartás digitális térbe helyezése és új termékek, szolgáltatások fejlesztése miatt. Az IT beruházási keret továbbra is csaknem kétszerese a 2008-as válságot követő év informatikai keretösszegének.
Tízből 4 informatikai vezető arról számolt be, hogy a válság alatt cégüket több kibertámadás érte, mint korábban. A támadásoknak több mint háromnegyede adathalász-kísérlet volt, és csaknem kétharmada rosszindulatú programok (malware-ek) formájában jelentkezett, ami arra utal, hogy az otthoni munkavégzésre való áttérés növelte a kitettséget.
Az IT vezetők 86 százalékának a távmunka feltételek kialakítása jelentős kihívást jelentett, 43 százalékuk szerint a munkatársaik több mint fele a világjárvány után is otthonról dolgozik majd. Az otthoni munkavégzésre átállásnak az egyik eredménye, hogy a vállalati kultúrában nőtt a technológiai terület megbecsültsége, szerepe a kutatás szerint.
A válaszadók 73 százaléka szerint az elmúlt 12 hónapban kínált digitális megoldások jelentősen növelték az ügyfél-elégedettséget, ennek hatására az ügyfélélmény még inkább a vállalati stratégia fókuszába került.
Az informatikai vezetők egyharmada szerint a kiberbiztonsági szakértők voltak a legkeresettebbek a járvány alatt. Több mint egy évtizede ez volt az első alkalom, hogy egy biztonsággal kapcsolatos készség lett a legfelkapottabb a technológiai készségek között.
A digitális ügyfélkiszolgálásé a jövő. Előrelépés van az adatbiztonságot, az adatelemzést, a robotizálást, az adatvédelmet, az ügyfélélményt és a felhő technológiát érintő beruházások területén - mondta Kórász Tamás, a KPMG partnere, a Management Consulting és a Technológiai Tanácsadási terület vezetője a közleményben. Hozzátette: a mesterséges intelligencia (AI) és gépi tanulás nagyon kis emelkedést mutat, pedig ennek egy felfutóban lévő technológiának kellene lennie.
A KPMG a világ 83 országában több mint 4200 informatikai vezető megkérdezésével készítette el idén is a nemzetközi Harvey Nash/KPMG CIO felmérést.
A 2020. évi tanulmány bemutatja mind a járvány előtti állapotot (2019 december - 2020 március), mind a járvány okozta változásokat (2020 májusától augusztusig). A KPMG könyvvizsgálati, adóügyi és tanácsadási szolgáltatásokat nyújtó független szakmai szolgáltatók globális szervezete, 147 országban és tartományban működik, világszerte 219 ezer embert foglalkoztat.
Fotó: unsplash.com

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon