kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Az MTA szerint lenne mit változtatni a szakiskolákon - Frissített

A Magyar Tudományos Akadémia Közoktatási Elnöki Bizottsága (KEB) saját kezdeményezésére foglalkozik a közoktatás elvi kérdéseivel, ezek közül először a műveltség fenyegető beszűkülésével. Átalakítanák a szakiskolákat, mert szerintük az jelenlegi formájában csak "hadra fogható" munkavállalókat termel - írják közleményükben.

A Bizottság azt javasolja a középfokú szakképzésben, elsősorban a szakgimnáziumokban a szakmai és általánosan képző tárgyak arányainak újragondolását, és az oktatott természettudományi tartalmak (tantárgyak) körének bővítését.

Szerintük a közoktatás elsődleges feladata az élethosszig tartó tanulás képességének a kialakítása és nem a naprakész munkavállalók kibocsátása a gazdaság szereplői számára.

Azt is írják, hogy a jól működő közoktatás korábban is egyszerre szolgálta azt a célt, hogy a benne részt vevő fiatalokat felkészítette a változó környezet kihívásainak feldolgozására, de segítséget nyújtott ahhoz is, hogy a fiatalok - a tipikusan a tanulmányok időszakában még nem ismert - jövőbeli szakmai életükben felvetődő problémákat meg tudják oldani.

Az oktatásnak biztosítania kell azt az útravalót, mellyel a fiatalok alkalmazkodni tudnak a gyorsan változó környezethez, ugyanakkor fontos az is, hogy olyan ismereteket is kapjanak, amelyeket - például személyre szóló, célirányos továbbképzéssel - az éppen létező munkaerőpiacon is hasznosítani tudnak. Ez azonban semmiféleképpen nem jelentheti azt, hogy a közoktatás feladata lenne a gazdaság aktuális szereplői számára azonnal „hadra fogható” munkavállalók kiképzése egy adott pillanatban fennálló igény alapján - írják.

A teljes jelentés itt olvasható.

Az NGM álláspontja:

A szakgimnáziumi képzésben a komplex természettudomány és az ágazathoz kapcsolódó természettudományos tárgyak mellett a 11-12. évfolyamon kötelezően választható tantárgyak között is ott vannak a természettudományos tantárgyak, amelyek biztosítják a természettudományok oktatását. A szakgimnáziumi képzés ugyanakkor a korábbiaknál több lehetőséget biztosít a nyelvi és az informatikai ismeretek, valamint specialitásként a pénzügyi, a vállalkozói, a szakmai többlettudás megszerzésére. A szakgimnáziumi képzés struktúrájának rugalmasságát megcélozva 2018. szeptember 1-től az új kerettantervek alapesetben is a korábbinál több időt biztosítanak majd a természettudományos tárgyak képzésére, továbbá a mellék-szakképesítés választhatóvá válása következtében a tanulók választása alapján az ágazati tanulmányaikhoz kapcsolódó természettudományos tantárgyakat is választhatnak. Ez a lehetőség már a most 9-10. osztályos tanulók esetében is nyitva áll.
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A szakképzésbe is begyűrűzik a mesterséges intelligencia

A Kulturális és Innovációs Minisztérium 12 pontból álló cselekvési tervet állított össze, hogy hogyan tudnák hasznosítani a mesterséges... Teljes cikk

KIM: Technikumi végzettséggel magasabb jövedelem érhető el, mint gimnáziumival

Technikumi végzettséggel magasabb jövedelem érhető el, mint gimnáziumival, sőt, a 3 éves szakképzésben szerzett végzettség is közelít a... Teljes cikk