Az online álláskeresők viszik a prímet
Az amerikai vállalatok többsége immár egyértelműen az online eszközökkel toborozza az embereit, a nyomtatott lapok az álláshirdetések esetén is alulmaradtak.
Viszonylag jelentős továbbra is a cégnél lévők ajánlására elhelyezkedők aránya, minden ötödik ember talált így állást. Hasonló arányt mutatnak a vállalatok saját weboldalára feltett hirdetések. Ezek mellett az állásbörzék, a jobportálok, és a toborzócégek szerepe erős.
A fluktuáció szempontjából nem elhanyagolható persze, hogy mely módszer esetében voltak a legelégedettebbek a munkaadók. A felmérések szerint az ajánlás alapján felvett embereknél ez az arány 80 százalékot meghaladó volt, de a saját weboldalon megadott álláslehetőséget megpályázók esetében is 70 százalékos arányt volt a sikerkritérium. Az állásbörzék esetében tízből hat ember vált be és legalább minden második jelölt megállta a helyét az állásoldalakon talált jelölteknek is.
Menedzsment Fórum
Kapcsolódó anyagok:
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Csaknem 400 diákból „szemezgethettek” a munkaadók a DSZ Karrier Feszt 2026 rendezvényen. A fiatalok számára pedig számos gyakornoki és junior... Teljes cikk
A mesterséges intelligencia korában bárki percek alatt gyárthat tökéletesnek tűnő önéletrajzot – a cégek pedig egyre kevésbé hisznek nekik.... Teljes cikk
Mi is az ATS? Az Applicant Tracking System betűszava, toborzást támogató szoftverrendszer. Kezeli, szűri a pályázókat, automatizálja a kiválasztás... Teljes cikk


Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?