kapubanner for mobile

Cipősarokkal ütlegelte főnökét, 140 óra közmunkát kapott a kaposvári nő

A Kaposvári Járási Ügyészség garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt az árufeltöltőként dolgozó nőt, aki a munkaidejével kapcsolatban kialakult vita hevében egy magassarkú cipővel támadt az üzletvezető-helyettesre, aki 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A vád szerint a negyvenes éveiben járó nő 2023 áprilisában egy Kaposvár belvárosában található áruházban dolgozott. A vádlott az egyik reggel öt perc késéssel jelent meg a munkahelyén, és az üzletvezető-helyettes ezt szóvá tette. A felek között vita alakult ki, mivel a nő azt állította, hogy korábban egy órával többet dolgozott, míg főnöke szerint három órával kevesebbet - közölte az ügyészség.

Ettől a vádlott teljesen elvesztette az önuralmát és a polcról magához vett egy magassarkú cipőt, amivel ezt követően legalább hét alkalommal megütötte a sértettet a fején, aki végül a földre esett. A további ütésektől csak az mentette meg, hogy egy másik munkatársuk elválasztotta tőle a dühöngő elkövetőt. A bántalmazás következtében a sértett nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérülést szenvedett, illetve nyílt seb keletkezett a fejbőrén. 

Az eseményeket az áruház biztonsági kamerája rögzítette.

A Kaposvári Járásbíróság a 2023. május 31-én megtartott tárgyaláson az ügyészi váddal egyezően mondta ki bűnösnek a vádlottat, és vele szemben halmazati büntetésül 140 óra közérdekű munkát szabott ki.

Az ítéletet az ügyészség és a védelem is tudomásul vette, így az nyomban jogerőre emelkedett.
 

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek