Diákmunkák - túl a pincérkedésen és a polcfeltöltésen
Számos olyan részmunkaidős állás van, ami diákok számára jó lehetőséget jelenthet tanulás mellett. Nem csak felszolgálói és eladói munkakörökben lehet gondolkodni.
Magyarországon a 2019-ben 20%-kal több diák vállat munkát, mint a megelőző évben. A fiatalok tudatosabban választanak és a cégek is egyre szívesebben foglalkoztatják őket. Ez utóbbi a munkaerőhiányos időkben nem meglepő, hiszen a tehetséges diákmunkások között akár a tartós utánpótlást is megtalálhatják. A diákok pedig a kereseten kvül munkatapasztalatot szereznek, sőt akár karrierutat is találnak maguknak ennek során, miközben akár több munkakört is kipróbálhatnak.
Ha túllépünk a diákmunka sablonokon, akkor népszerű lehetőséget jelenthet például egy cég márkanagykövetének lenni. Hiszen a digitális bennszülöttek remekül értik és érzik a különböző közösségi média platformokat. Ami a cégek számára különösen nagy értéket jelenthet, hogy diákokat "közvetlenül" érhet el, akik egyébként lehet, hogy a vállalat oldalát magát nem követik. Így persze egy diák minél több követővel, ismerőssel rendelkezik, annál jobb jelölt lehet a feladatra. Aki a későbbiekben marketinggel akar foglalkozni, annak ez a feladat jó gyakorlat lehet és közben még kapcsolatokat is építhet. (Magyraországon még kevéssé elterjedtek a diák márkanagykövetek, de ami késik, nem múlik.)
Diákok körében nagy hagyománya van a korrepetálásnak, tanításnak. Ha valaki valamiből, például matematikából, nyelvből nagyon jó, ilyen szakirányon tanul az egyetemen, az jó eséllyel indul egy magántanítói megbízásért. Persze kell hozzá türelem és önbizalom, valamint nem árt képben lenni az általános vagy középiskolai tananyaggal, követelményekkel.
A babysittelés is hagyományosan kedvelt, hiszen rugalmasan lehet felvállalni a feladatokat. Ha valaki úgy érzi, hogy jól tud bánni gyerekekkel, akkor hasznos segítség lehet, ha óvodából, iskolából kell elhozni a őket, és utána a szülők hazaérkezéséig vigyázni rájuk, szórakoztatni őket, esetleg tanulni velük.
Külföldön egyre elterjedtebb a "petsittelés" - vagyis az házi kedvencek felvigyázása, ami itthon talán egyelőre inkább kutyasétáltatásban merül ki.
Érdekes kirándulás lehet a filmgyártás világába, ha valaki statisztának jelentkezik. Ehhez a feladathoz elsősorban türelem és fegyelem kell, már a válogatók miatt is, de felvételek ideje is hosszúra nyúlhat, akár hajnalban vagy éjszaka, és sokszori újrázás lehet szükséges, ha egy jelenetet többzör is fel kell venni.
Az online térben is számos rugalmas lehetőséget lehet telálni, ami egy diák számára ideális feladat lehet. Ha valaki nem riad vissza a lótifuti munkától, random feladatoktól, akkor az asszisztensi állások is jó tapasztalatszerzést jelenthetnek, amivel egy-egy iparágba be lehet tekinteni valamint az emberismeret gyakorlására is lehetőséget jelentenek. Utóbbira az ügyfélszolgálatos, recepciós munkakörök is adnak bőven alkalmat. Itt érdemes olyan területet keresni, ami a személyes érdeklődéshez közel áll.
Ha valaki szereti a strandokat nem csak nyáron, hanem télen is, akkor fürdőben medence- vagy csúszdafelügyelőként is lehet munkát vállalni. Ez általában elsősegélynyújtási képzéssel és vizsgával is együttjár, mely ismeretek önmagukban is hasznosak.
A vendéglátásban a felszolgáláson túl is vannak lehetőségek, ahogy az eladói munkakörök is változatosak, és ha ebben a szférában talál valaki olyan területen állást, ami köthető az érdeklődési köréhez, hobbijához, akkor ő maga is nagyobb hozzáadott értéket tud tenni a feladatba.
Források: ITT és ITT.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?