Eddig nem látott szinten a munkaerőhiány
Több mint 40 000 új állást hirdettek meg a cégek a legnagyobb álláskereső oldalon az elmúlt három hónapban. Ezzel újabb 17 százalékkal emelkedett a feladott hirdetések száma a tavalyi második negyedéves eredményekhez képest.
Az elmúlt negyedévben minden idők legtöbb új hirdetését adták fel a cégek online. Idén is a május volt a legerősebb 14 100 db feladott új hirdetéssel, ami összefüggésbe hozható a szezonra jellemző megnövekedett vendéglátó-, építőipari és irodai adminisztrációs munkaerőigénnyel.
Bács-Kiskun megyében figyelhető meg a legkiemelkedőbb ugrás a hirdetések számában: 24 százalékkal több hirdetést adtak fel a profession.hu oldalain, mint tavaly ilyenkor. A legtöbb hirdetésben középiskolai végzettséget vártak el a munkáltatók (33%), míg egyetemi végzettség mindössze a cégek 3 százalékánál volt feltétel.
A munkaerőt kereső cégek száma átlagosan 14 százalékkal növekedett az elmúlt évben. Amíg Budapesten most mérsékeltebb, mindössze 15 százalékos volt az emelkedés, addig megyei szinten kiemelkedő Baranya megye, ahol az előző év második negyedévéhez képest 20 százalékkal volt több hirdető, illetve Győr-Moson-Sopron megye ahol 14 százalékkal több cég keresett alkalmazottakat. Bács-Kiskun megyében, ahol a hirdetések számában volt a legnagyobb a kiugrás, elsősorban Fizikai munka (+34%), Gyártás termelés (+64%) valamint Szakmunka (+45%) kategóriákba kerestek munkaerőt. Budapesthez képest Heves megyében is nagyobb volt a változás, 21 százalékkal több állást hirdettek meg, itt is elsősorban Gyártás termelés (+74%), valamint Mérnök (+73%) kategóriákban.
Hirdetés szinten ez a növekedés továbbra is 17%, tehát az új hirdetések továbbra sem egy-egy nagyobb cégtől érkeznek, hanem a hirdetők számának bővülése hozza magával a hirdetésszámok emelkedését. A második negyedévben, arányaiban az Adminisztráció (+42%), a Vendéglátás (+33%) és a Bank, biztosítás (+30%) kategóriák emelkedtek a legtöbbet. A feladott hirdetések számát tekintve azonban a Szakmunka (+23%), a Fizikai munka (+13%,) és az Adminisztráció (+42%) kategóriákban adták fel a legtöbb hirdetést. Stagnálást látni IT programozás (-5%), Marketing (+0%), Üzleti támogató központok (+2%), Oktatás (-1%) területeken feladott hirdetések esetében.
A legkiemelkedőbb változás az Adminisztráció kategóriában volt megfigyelhető.
A második negyedévben 42 százalékkal emelkedett a feladott hirdetések száma, ezen belül is a szakmai asszisztensek (+44%), az adminisztrátor, dokumentumkezelők (+48% hirdetés) és a személyi asszisztensek (+35%) iránt növekedett az igény. A kategóriára általánosan jellemző magas a jelentkezésszám miatt a megnövekedett kereslet azonban nem hozta magával a fizetések emelkedését, éppen ellenkezőleg, az adminisztráció területen a jelentkezők számára ajánlott bér tavalyhoz képest 4 százalékot csökkent, így most 195 000 Ft nettó bért lehet keresni ebben a szektorban. A végzettség ugyanakkor ezen a területen is fontos, középiskola végzettséggel 188 000 Ft a nettó ajánlott bér, főiskolai vagy egyetemi végzettséggel azonban 229 000 Ft-ot is lehet keresni.
profitline.hu
- 2025.12.03Humán controlling A képzés során megtanulhatja, miként támogathatja a controlling szemlélet a HR-stratégiát. Megmutatjuk, hogyan tervezze és kontrollálja a személyi jellegű ráfordításokat, elemezze a munkaerő költségeit és megtérülését, valamint, hogyan alkalmazza a teljesítménymenedzsment és a humán tőke elemzés legfontosabb módszereit a vállalati hatékonyság növelése érdekében.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
A Z generáció világszerte a modern munkaerőpiac egyik legnehezebb rajtjával szembesül. Miközben a fiatalok munkanélkülisége több kontinensen... Teljes cikk
Az Európai Unióban a 15–74 éves népesség 11,7 százaléka – mintegy 26,7 millió ember – nem tudja teljes mértékben kihasználni munkaerejét,... Teljes cikk
A friss diplomások számára hét éve nem volt ilyen nehéz elhelyezkedni: a kezdő pozíciók száma 12 százalékkal csökkent. A vállalatok a bizonytalan... Teljes cikk
- Oroszország titkos fegyvere: munkaerő az egyik legzártabb diktatúrából 2 hete
- Már az interjúra sem jönnek el - miért tűnnek el a kétkezi munkások? 2 hete
- Még nincs kimondva, de egyre inkább ez dönti el, ki kapja meg az állást 3 hete
- Óriási szakemberhiány Németországban: itt a hiányszakmák friss listája 3 hete
- Felmérés: egyre több álláshirdetés említi az AI-t, de kontextus nélkül 4 hete
- Megtorpant a munkaerő-migráció: ötödével kevesebb bevándorló érkezett a gazdag országokba 4 hete
- Jégkorszak a munkaerőpiacon: se elbocsátás, se felvétel, se előléptetés 1 hónapja
- Pukkan az AI-lufi, jön a józanodás: mégis szükség lesz emberekre a munkahelyen? 1 hónapja
- Czomba Sándor elárulta, mikorra várható a 14. havi nyugdíj bevezetése 1 hónapja
- Dolgoznának, de nem tudnak – 26 millió ember rekedt a munkaerőpiac szélén Európában 1 hónapja
- A kékgalléros valóság: élethelyzetek hatása a munka világára 1 hónapja


Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?