Egy bérprogram törvénykövetéssel
PIRAMIS™: egy bérszámfejtő program törvénykövetéssel, 25 éves fejlesztői múlttal. Igen, ajánljuk Önnek, sőt, ha szoftverváltási döntés előtt állnak, számolnia is kell vele. Miért? Érdemes lesz tovább olvasni!
Miért érdemes egy ilyen múlttal rendelkező szoftver mellett dönteni például azoknak a döntéshozóknak, akik 2019. év januárjától már egy új bérszámfejtő programmal támogatnák vállalatuk bérügyviteli, HR folyamatait?
Szerződésben vállalt kötelezettség a törvénykövetésre
A bérügyvitel és a kapcsolódó vállalati folyamatok esetében közismerten változó a jogi környezet. Az L-SOFT support támogatás keretében vállalja a hatályos jogszabályi változások átvezetését a PIRAMIS™ humán szakértői rendszerében, melyre szerződéses kötelezettséget vállalt.
Óriási funkcionalitás=nagy tudású program
Igen, 25 év alatt sokat fejlesztettünk, „tettünk bele bőven” funkcionalitást. Ezek a szolgáltatásbővítések részben a törvényi változások miatt, részben saját fejlesztési igényeink okán, és egyáltalán nem elhanyagolható mértékben a nagyvállalati ügyfélkörünk igénye alapján került a PIRAMIS™ bérprogramba.
A menüpontok, kapcsolódó lehetőségek menedzselésével a szoftver mégis képes ezt az impozáns menürendszert, ezáltal a szoftverben kezelt bérügyviteli munkafolyamatokat könnyen áttekinthetővé, sőt akár cégenként, felhasználónként egyedivé is tenni.
Kipróbált, jól működő szoftverfejlesztési mechanizmus áll a PIRAMIS™ rendszer egésze mögött. Igy a törvényi változások miatti törvénykövető fejlesztések, az egyedi igények kiszolgálása is bevált projekt módszertanok alapján, illetve az L-SOFT által a saját igényrendszerére kialakított, folyamatosan ellenőrzött és fejlesztett folyamatokkal történik.
A vállalati bérösszesítő egyik megjelenítési lehetőségének képernyőképeWebes fejlesztések=korszerű önkiszolgáló programok
Milyen válaszokat ad a mai igényekre egy ilyen komoly fejlesztői múlttal rendelkező szoftver - és itt említsük meg az L-SOFT-ot is - és egy stabil gazdasági, emberi erőforrás háttérrel, szakmai múlttal rendelkező szoftvervállalat?
A desktop bérprogram webes alkalmazásokkal kiegészülve egy integrált megoldáscsomagként fedheti le azt a komplex igényt, hogy a vállalati HR ügyviteli határait szélesítse, a feladatokba engedjen betekintést, egyszersmind ossza meg azokat a munkavállalókkal!
PIRAMIS™ BÉRem fizetési lapok és Bérkarton lekérdezéseÉvek óta tartó trend ez, az elsőként kibocsátott megoldásaink már az első „ráncfelvarráson is túlestek” a közelmúltban. 2017-ben szabadságigényléssel, munkaidő-rögzítéssel egészült ki a PIRAMIS™ webes termékpalettája… és igen! Ajánljuk, mert már megkerülhetetlenül ott van a PIRAMIS™ humán szakértői rendszer a hazai piacon.
Keresse az L-SOFT-ot a portálján további információért, ajánlatkérésért
http://www.hrportal.hu/rdl/tagads/1000321/www.lsoft.hu/berprogram-torvenykovetessel/
Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?