"Egy vállalaton kívüli mentor más szemmel nézi a munkahelyen felmerülő problémákat"
Vállalaton belüli vagy vállalatok közötti mentorálás? Mikor melyik modell működik jobban? - május 8-án A Nők és a Mentoring konferencián egy panelbeszélgetés keretében ásunk a téma mélyére. A beszélgetés egyik résztvevőjét, Fodor Ágnest, a Business Women's Network alelnökét pedig egy, a közelmúltban vállalatok között történt mentorprogramról, az Y mentoringról kérdeztük.
A Business Women's Network a Hungarian Business Leaders Forummal együttműködve indította el első mentoring programját 2017-ben. Az Y-Mentoring célja, hogy az Y generációs nőknek nyújtson eligazodást és fejlődést a szakmai életben. Emellett a mentorok számára is kiemelkedő lehetőséget nyújt, hogy megismerjék az Y generáció kihívásait, motivációit.
Kérlek, mesélj egy kicsit magáról a programról, hogyan képzeljük el!
A programnak volt egy megszervezett keretrendszere. Egy éven keresztül személyes találkozókon, telefonos és online kommunikáción keresztül támogatta a mentor az aktuálisan felmerülő kérdések megválaszolásában mentoráltját. Az elején tisztázták, hogy az egy év során mi a céljuk: tapasztalat megosztása, őszinte véleménycsere vagy a személyes és szakmai fejlődés támogatása. A mentorokkal való találkozót egy „rapid randi” keretében valósítottuk meg, ahol személyesen ismerkedhettek meg a mentorok és mentoráltak 2017. május 29-én, ezzel is előkészítve a lehető legjobb párok kialakítását szimpátia és szakmai érdeklődés alapján. A mentoráltakból 3 fős csapatokat alkottunk, amelyek 12 percenként más asztalhoz ültek le, így az esemény végére minden mentor és mentorált ült már egymással szemben. 5 asztal körül asztalonként 3 mentor és egy független megfigyelő foglalt helyet. Minden tag saját preferencialistát állíthatott össze a rövid találkozás alapján, de az egyik legfontosabb az asztalnál ülő független megfigyelő személyek tevékenysége volt, akik figyeltek arra, hogyan reagálnak egymásra a felek - ezzel is támogatva majd a végleges döntést.
Korábban is volt már példa vállalatok közötti mentorálásra Magyarországon, vagy ez volt az első ilyen program?
Lehetséges, de Magyarországon belül kiemelkedő volt a programunk jelentősége, hiszen felső vezető nők mentoráltak Y generációs nőket.
Miben más, miben lehet előnyösebb a vállalatok közötti mentorálás, mint a vállalaton belüli?
Szerintem mindkettőnek megvan a maga előnye és hátránya, és tudni kell mikor melyiket érdemes alkalmazni. Egy vállalaton kívüli mentor, mivel kívülálló, így más szemmel nézi a munkahelyen felmerülő problémákat, új innovatív megoldásokat tud kínálni, sokkal őszintébb beszélgetések tudnak lezajlani, mint sokszor vállalaton belüli mentoráció során.
Lesznek még hasonló kezdeményezések?
Most azon dolgozunk, hogy a tagjaink mentoráljanak Z generációs fiatalokat. De szeretnénk újra elindítani egy Y-mentoringot, mivel a tagjaink körében nagy volt a sikere.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A vezetői pozícióban lévő nők helyzete a klimax idején olyan összetett szervezeti kérdés, amelyről meglepően keveset beszélünk, noha szinte... Teljes cikk
A hazai munkaerőhiány egyik legnagyobb tartaléka a megváltozott munkaképességű emberek több tízezres csoportja, akiknek foglalkoztatási aránya már... Teljes cikk
Ha a gyerekünknek azt tanácsolnánk, hogy ne maradjon egy munkahelyen a bánásmód miatt, mi magunk miért nem lépünk? Egy munkaviszony akkor jó igazán,... Teljes cikk
- Munkaerőpiac 2026. Új képességűek kerestetnek! 3 hónapja
- 5 ok, amiért egy rendezvényterem fél siker, ha emlékezetes konferenciát szeretnénk 3 hónapja
- Új cégcsoportos modellek - Cégközösségekben a biztonság! 5 hónapja
- Ezek a szakmák vannak veszélyben a MI miatt 5 hónapja
- Így lehetsz jobb vezető nőként 5 hónapja
- Nem az anyaság tör meg egy karriert – hanem a rendszer, amely nem segít visszatérni 5 hónapja
- A generációk közti tudásátadást támogatja a DDC mentoring programja 6 hónapja
- Generációs különbségek 8 hónapja
- HumanPower 2026 - Kell a jó kolléga? 8 hónapja
- Törik a trend: emelkedik a munkanélküliség az euróövezetben 10 hónapja
- Egy év alatt eltűnt egy közepes városnyi dolgozó - íme a friss adatok 10 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?