Egyetlen cég sem vállalta eddig az oltás kötelezővé tételét
A jelenlegi munkerőhiányos helyzetben a versenyszféra vállalatai nem engedhetik meg maguknak, hogy bevezessék a kötelező oltást.
Egyelőre egyetlen vállalatnál sem rendelték el a dolgozók kötelező oltását a versenyszférában a szakszervezetek felmérései szerint - írja a Népszava.
A vállalatok ugyanis attól tartanak, hogy ha egyedüliként tennének ilyet, a dolgozók az oltás helyett másik munkaadót választanának, ezt pedig a jelenlegi, ismét munkarőhiányossá váló helyzetben nem engedhetik meg maguknak.
Mind a szakszervezetek, mind a munkáltatók erősen nehezményezték a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) legutóbbi ülésén, hogy bár a minimálbéremelés kapcsán heti rendszerességgel találkoztak, a munkáltatók által elrendelhető kötelező oltásról a kormány mégsem egyeztetett velük.
Pedig akkor talán kiderülhetett volna, hogy a lépés a célját – az átoltottság növelését – ebben a formában jó eséllyel nem fogja elérni.
Nincs az a cég, amely a jelenlegi munkaerőpiaci helyzetben megkockáztatja, hogy egy oltatlan, de jó szakember kilépjen tőle a kötelező oltás miatt – mondta a lapnak Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke. A kereskedelemben például karácsony előtt ez bevállalhatatlan ez a lépés, de a közlekedésben is jelentős problémákat okozna.
Fotó: Farkas-Csamangó Ágnes orvos az oltásról tájékoztat egy férfit, akit beoltottak a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcina harmadik, emlékeztető adagjával a békéscsabai Réthy Pál kórházban 2021. november 2-án. MTI/Rosta Tibor
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?