Egyre többen kapnak meleg étkezési utalványt
Az elmúlt öt évben átrendeződött az étkezési utalványok piaca: míg a hideg étkezési jegyekben részesülők száma csökkent, jelentősen nőtt azok tábora, akiknek meleg étkezési utalványt biztosít munkaadója - derül ki egy friss felmérésből. A béren kívüli juttatások megadóztatása szakértők szerint visszavetné az étkezési utalványok forgalmát, de tömeges megszüntetésüktől nem kell tartani.
Feljövőben a meleg étkezési jegyek
Idén év elején a vállalati szférában a dolgozók 49 százaléka részesült hideg és 32 százalékuk meleg étkezési utalványban. Ez utóbbi jelenleg a bruttó átlagkeresetek 6,4 százalékát éri el, amivel a középmezőnyben helyezkedik el az uniós nemzetközi összehasonlításban - ismertette a kutatás eredményeit Ádler Judit a GKI képviseletében. Az étkezési juttatásban részesülők száma 2003 és 2008 között alig változott, ám a hideg utalvány használata csökkenést mutatott: míg 2003-ban a versenyszférában 2,1 millióan, 2008-ban már csak 1,5 millióan kaptak ilyen juttatást. Ezzel szemben a meleg utalvány juttatásban jelentős növekedés figyelhető meg: 2003-ban 300 ezer, 2008-ban pedig már közel egymillió dolgozó kapott meleg étkezési jegyet. A munkáltatók 75 százaléka egyébként béremeléstől függetlenül, míg 25 százalékuk részben a béremelés terhére nyújt ilyen juttatást.
A felmérés tanúsága szerint még mindig többnyire a foglalkoztató dönti el, hogy milyen étkezési utalványt ad dolgozóinak, kedvező fejlemény azonban, hogy ebben az esetben általában mindkét fajta utalványt kínálják, vagyis a dolgozók választhatnak. A gyakorlatban a tulajdonosok és a menedzsment inkább a hideg étkezési utalványok felé húz, de a munkavállalók többségének ez ellen nincs kifogása. Ádler Judit tájékoztatása szerint minden dolgozó azt a juttatást tartja fontosabbnak, amelyikben részesül, ám az adatok évek óta azt mutatják, hogy a meleg utalványban részesülőknek csak mindössze 10 százaléka térne vissza a hideg jegy alkalmazására, míg a "hideg utalványosok" 47 százaléka szívesen váltana melegre.
Létszámbővülés a vendéglátásban
Ennek egyik oka, hogy a dolgozók többsége fontosnak tartja a meleg ebédet, 65 százalékuk fogyaszt is munkanapokon, 32 százalékuk ebédel a munkahelyén vagy az annak környékén található étteremben. A munkaadók szerint az alkalmazottak 19 százalékának van módja munkahelyén meleg étel fogyasztására, 68 százalékának annak környékén. A munkavállalók bevallása szerint viszont ennél kedvezőbb a meleg ebéd fogyasztásához szükséges infrastrukturális ellátás, nem beszélve arról, hogy a meleg ételt kiszállító cégek szolgáltatásai is egyre szélesebb körben elérhetőek.
Az utalványt elfogadó vendéglátóhelyek többsége is elégedett a rendszerrel, 72 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy megéri a jeggyel foglalkozni. Az étkezési utalványokat elfogadó vendéglátóhelyek 31 százaléka hajlandó gépi beruházásokra, fejlesztésre, új munkaerő felvételére. A meleg-étel utalvány rendszer működésével keletkező forgalom 4000 munkahelyet tart fenn - hangsúlyozta Ádler Judit.
A GKI emelné az értékhatárt
Visszavetné az étkezési utalványok piacát az adómentesség megszüntetése
A felmérést végzők szerint a béren kívüli juttatások esetleges 11 százalékos egészségügyi hozzájárulása a piac stagnálását, vagy átmeneti csökkenését eredményezné, és nem kedvezne sem a munkáltatóknak, sem a munkavállalóknak, de még az állam sem nyerne vele nagy bevételt. Ádler Judit szerint az adómentesség megszüntetése azzal a veszéllyel járna, hogy a cafeteria-rendszer bővítésére szánt munkaadói összeget a közteher vinné el. Szerinte így csökkenhet az utalványok összege és megtorpanhat a piac, de az utalványok tömeges megszüntetésétől nem kell tartani.
Levendel Ádám, a Szonda Ipsos vezérigazgatója úgy vélte, nem kell hisztériát kelteni a béren kívüli juttatások megadóztatásával kapcsolatban, mert bármely uniós kormány a pénzügyek optimalizálására törekszik. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy ma nagyobb szerepe van a cafeteriának hazánkban, mint hat évvel ezelőtt, és az emberek szeretnének jobban élni a jövedelmükből. Levendel Ádám ezért úgy látja, a munkavállalók 2009-ben nyomást fognak gyakorolni a munkaadókra a béren kívüli juttatások értékmegőrzése érdekében.
A szakemberek hangsúlyozták: az étkezési jegyek rendszere még mindig a feketegazdaság felszámolásának egyik alternatíváját jelenti, illetve munkahelyteremtő hatása ugyancsak kimutatható. Ha kivonnák a piacról ezeket az utalványokat, az szűkítené az élelmiszer kiskereskedelmi és a vendéglátó-ipari keresletet, illetve egészségtelen irányba mozdítaná el a dolgozók étkezési szokásait.
Szilágyi Katalin, HR Portal
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben találkozni az ügyfelekkel: a friss kormányrendelet jelentős adóterhet vesz le... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az elmúlt években a magasabb keretet adók aránya növekszik. Teljes cikk
2025. év végén az előző évhez képest kifejezetten kevés változás történt a kedvező adózású juttatásokhoz kapcsolódóan. Ez lehetőséget ad... Teljes cikk
- Egy fizetőkártya, amely a valódi céges közösségépítés eszköze 1 hónapja
- Megjelent a rendelet, eddig az összegig adómentesek az üzleti ebédek - mutatjuk a részleteket! 2 hónapja
- Így alakulhatnak a cafeteria keretek 2026-ban 3 hónapja
- Így nőtt a SZÉP-kártya felhasználása az év végén 3 hónapja
- Uzsonnasütemények Airfryerben – gyors megoldások elfoglalt hétköznapokra 3 hónapja
- Cafeteria 2026 4 hónapja
- Év végi juttatási útmutató munkáltatóknak: mire figyeljünk 2025-ben? 4 hónapja
- Cafeteria kisokos 2026 4 hónapja
- Újra lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszert vásárolni 5 hónapja
- Hatalmas könnyítés jön: ilyen élelmiszereket vehetünk újra SZÉP-kártyával 5 hónapja
- A minimálbér emelése mindent borít. Az év végi bértervezést is 5 hónapja



Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?