kapubanner for mobile

Együttműködési megállapodást írtak alá a szakszervezetek

Együttműködési megállapodást írt alá a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) Budapesti Választmánya a vegyipari dolgozók és a városi tömegközlekedési dolgozók érdekképviseletével.

A Vegyipari Dolgozók Szakszervezete (VDSZ), a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ), valamint a PDSZ Budapesti Választmányának vezetői pénteken Budapesten írták alá a megállapodást, amely egyebek között tartalmazza, hogy a két szakszervezet segíti a PDSZ Budapesti Választmánya által meghirdetett rendezvényeket, akciókat, demonstrációkat.

Székely Tamás, a VDSZ, Gulyás Attila, a VTDSZSZ elnöke, valamint Benedek Iván, a PDSZ Budapesti Választmányának ügyvivője is kiemelte: az együttműködési megállapodások azt mutatják, hogy a közös érdekek, ügyek és a szolidaritás mentén a konföderációk, a különböző területeken működő szakszervezetek is össze tudnak fogni.

A VDSZ elnöke rámutatott: szélesebb körű szakszervezeti együttműködés szükséges, ezért kötnek szolidaritási és együttműködési megállapodást a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével.

Székely Tamás reméli, hogy ez az ágazatok közötti együttműködés mielőbb kiszélesedik konföderációs megállapodássá. Az oktatásban súlyos problémák vannak, amelyek sok családot érintenek, emellett sok az olyan munkahely is, ahol a munkáltató próbálja megsemmisíteni a szakszervezetekkel az együttműködést - hívta fel a figyelmet.

Gulyás Attila szerint a hatalomnak az a gyakorlata, hogy a különböző csoportokat próbálja megosztani, így itt az ideje, hogy nem csak konföderációkon belül, hanem bármilyen csoportok között legyen összefogás, ha azonosak a problémáik. Attól függetlenül, hogy nem egy szakmai csoportban vannak, tudják egymást erősíteni egy-egy demonstrációnál vagy akciónál.

Benedek Iván, a PDSZ Budapesti Választmányának ügyvivője kifejtette: olyan partnereket keresnek, akik hasonlóan gondolkodnak, ezért minden olyan szervezettel összefognak, amelyek hajlandóak fellépni és együttműködni velük a munkavállalók élet- és munkakörülményeinek javításában. Úgy vélekedett, nem kell különválasztani, hogy vegyipari dolgozó, pedagógus vagy BKV dolgozó. Munkavállalók vannak, minden terület problémája kihat egy másik területre is - emelte ki.

"Ha kis egységenként össze tudunk fogni, akkor a konföderációk is rájöhetnek, hogy egységben az erő" - fogalmazott Benedek Iván.

A sajtótájékoztatón kiosztott együttműködési megállapodások szerint a VDSZ és a VTDSZSZ támogatja a PDSZ Budapesti Választmánya minden olyan meghirdetett kezdeményezését, amely az oktatásban foglalkoztatott munkavállalók jobb élet- és munkakörülményeit célozza meg, emellett a PDSZ is támogatja a két másik szakszervezet akcióit, demonstrációit is, és felszólalhatnak egymás rendezvényein.


  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hiába az AI-láz: a magyar vállalatok 77%-a még semmit nem lát a megtérülésből

15 éves mélypontra zuhant a magyar cégvezetők növekedési bizalma: mindössze 31% vár bevételbővülést, miközben a vállalatok 77%-a még nem lát... Teljes cikk

A KPI-okon túl: a művészet feltárja a csapatod igazi erejét

A sikeres vállalatok felismerték, hogy a hagyományos pénzügyi mutatók nyomon követése már nem elég a fenntartható növekedéshez. Mérni kell az... Teljes cikk

Íme a 4 napos munkahét sikersztorija – amit a legtöbb cégvezető nem szívesen hall meg

Hollandia szépen csendben a négynapos munkahét élharcosává vált: 32 órás hét, teljes bér és javuló megtartás. Ugyanakkor az OECD szerint a... Teljes cikk