Eladósodott a budapesti gimnázium, nem kapták meg fizetésüket a tanárok
Mint a HVG megtudta, a Jerikó Keresztény Humán Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnáziumnak költöznie kell jelenlegi székhelyéről.
Egy levélből tudták meg a budapesti Jerikó Keresztény Humán Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium tanárai, hogy nem kapják meg júliusi fizetésüket és bár nem rúgták ki őket, az intézmény fenntartója hirdetésben keres új pedagógusokat - számolt be róla a HVG. A tanároknak küldött levélben az áll, hogy mivel az iskola anyagi helyzete nem stabil és a normatív támogatásból „ismét inkasszált az adóhatóság”, csak késve tudnak fizetést utalni. Az érintettek hétfőn hozták nyilvánosságra a levelet a Pedagógus állások Facebook-oldalán, ahol pont ez az iskola keres tanárokat. Az intézmény pedagógusai a levélről küldött fotóval figyelmeztették az esetlegesen jelentkező tanárokat, hogy valami nincs rendben. "Döbbenten látom, hogy az én állásomat és a tanártársaim állásait hirdették meg vezetőink, miután még mindig hivatalosan alkalmazott tanáraik vagyunk. A júliusi fizetésünket már nem kaptuk meg és miközben türelmet kértek tőlünk, a hátunk mögött és a szülők és a gyerekek tudta nélkül próbálják feltölteni az álláshelyeket, amelyek tehát még be vannak töltve" - írta egy tanár az egyik, már törölt álláshirdetés alá. Mint a HVG írja, bár a hirdetés egy budai gimnáziumról szólt, a Jerikó pedig Kispesten székelt, az e-mail-címből kiderül, hogy ugyanarról , a Jerikó Humán Egylet által fenntartott iskoláról van szó, és mint közben kiderült, az intézménynek költöznie kell Kispestről.
"Én abban bízom pedagógusként, hogy ezeknek az embereknek a keze alá gyermek többé soha nem kerülhet. Kiskorú gyermekek jövőjével hazardíroztak jórészt, akiknek szüksége van biztos iskolai háttérre, akik érettségi, pályaválasztás előtt állnak" - idézi a portál az iskola egyik tanárát.
A HVG megkereste a Jerikó iskolát, ahol sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarták az értesüléseket. Arról értesítették a portált, hogy az igazgató nincs jól és jelenleg szabadságát tölti.
HVG
fotó: unsplash
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Tisza Párt választási győzelmével újra napirendre került az önálló oktatási minisztérium létrehozása, és az Erasmus-hozzáférés... Teljes cikk
A középfokú felvételi eljárásban március 25-27. között módosíthatók a felvételi rendszerben korábban jelzett továbbtanulási tervek - közölte... Teljes cikk
Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk
- Több mint hatezren jelentkeztek rövidített tanári mesterképzésekre 1 hete
- Miért buknak meg az AI felkészítő képzések? 1 hete
- A magyar diákok harmada lemaradhat a továbbtanulásról – súlyos állítás az új miniszterjelölttől 2 hete
- Váratlan név bukkant fel az oktatási miniszteri posztra 2 hete
- Digitális szakadék a családokban: kétszer annyi képernyőidő a kevésbé iskolázott szülők gyerekeinél 2 hete
- Újra lesz önálló oktatási minisztérium és újra lesz Erasmus? 2 hete
- Állami karrierek újraírva: szakemberekkel épül a Tisza-kormány 2 hete
- PDSZ: a kormány azonnal kezdjen tárgyalásokat a pedagógusok bérrendezéséről 1 hónapja
- Még a választások előtt jöhet a tanársztrájk? 1 hónapja
- Már csak pár napig módosíthatók a középiskolai felvételi jelentkezések 1 hónapja
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 2 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?