kapubanner for mobile

Elbocsátott köztisztviselőket vár a Suzuki

Segítséget ajánl az elbocsátott köztisztviselőknek és közalkalmazottaknak a Suzuki. Az esztergomi multi diplomás, angolul beszélő munkatársakkal erősítené szakembergárdáját.

Az autógyár esztergomi üzemébe elsősorban mérnöki végzettséggel rendelkező egykori állami alkalmazottak jelentkezését várja. „A köztisztviselők és közalkalmazottak speciális tudása számunkra kincset érhet: ők azok, akik tapasztalataik révén képesek átlátni a nagy rendszereket, s dolgozni tudnak egy bonyolult szervezetben is” – mondta dr. Fórián István, a Suzuki vezérigazgató-helyettese. A döntéssel a privát szféra közszférában dolgozók iránti felelősségét is ki szeretnék fejezni.

Jelenleg a Suzuki egy ingyenesen elérhető online munkaerő-közvetítő portállal tárgyal azzal a céllal, hogy az internetes oldalon létrejöjjön egy speciális, köztisztviselőknek és közalkalmazottaknak szóló aloldal, ahol az elbocsátott alkalmazottak regisztrálhatják magukat, illetve ahol a Suzuki nekik szóló állásajánlatai között válogathatnak.

A Magyar Suzuki Zrt. nemrégiben jelentette be, hogy ezer embert kívánnak felvenni az elkövetkezendő egy évben. Szeptemberig a mostani 4100 munkavállaló mellé további 300 felvételét tervezik. A jelenlegi alkalmazottak mintegy 10 százaléka diplomás, a vállalat elsősorban az ő számukat szeretné növelni a közszférából elbocsátott munkatársak felvételével.

A kormány tervei szerint összesen 13 500 embert bocsátanak el a közszférából. Az első leépítési hullámban a minisztériumokból küldenek el 2187 alkalmazottat.



Értesüljön e-mailben a legfrissebb hírekről, iratkozzon fel hírleveleinkre!


Hirdessen Ön is az ETARGET-tel!

ETARGET linkek >> ETARGET linkek létrehozása

Munkaerőt keres?
a Workania segít cegének hogy megtalálja a megfelelő embereket.


Hogyan fektessünk be optimálisan, adómentesen?
Dr. Tóth András pénzügyi tanácsadó oldala - Segítség rengeteg pénzem lett! Vagy csak szeretném. Befektetési programok.


Beszélsz angolul?
Nem, de nagyon szeretnél? Töltsd le ingyenes demónkat! Próbáld ki az EnglishBox-ot - 100%-os siker!







Aukciók a TeszVeszen



Stefánó!
Aktuális ár:
1000 Ft

DJ. Lagzi és a Hangulat --v...
Aktuális ár:
1999 Ft



Tekknő - Discoól új
Aktuális ár:
1000 Ft

Tekknő - Discoól új
Aktuális ár:
1000 Ft


www.teszvesz.hu További aukciók



  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Amit az egyetem után senki nem mond el – álláskeresés a gyakorlatban

Csaknem 400 diákból „szemezgethettek” a munkaadók a DSZ Karrier Feszt 2026 rendezvényen. A fiatalok számára pedig számos gyakornoki és junior... Teljes cikk

Nyugodjon békében az önéletrajz? Már nem így választanak a cégek

A mesterséges intelligencia korában bárki percek alatt gyárthat tökéletesnek tűnő önéletrajzot – a cégek pedig egyre kevésbé hisznek nekik.... Teljes cikk

A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t

Mi is az ATS? Az Applicant Tracking System betűszava, toborzást támogató szoftverrendszer. Kezeli, szűri a pályázókat, automatizálja a kiválasztás... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek