Elhagyják a cégeket a tehetségek
Az európai cégek menedzsmentjei és tehetségei válságban érzik magukat a munkahelyeken annak ellenére, hogy egyre pozitívabbak a gazdasági kilátások - derül ki egy friss felmérésből. Hiába történtek személyi változások a vezetésben, a cégek nem tudják szállítani az üzleti célokat.
Hogy a szervezeti változások nem feltétlenül jelentik a hatékonyság növelését, az kiderül a felmérés adataiból is, hiszen a megkérdezett szervezetek közül csak hatból egy (16 százalék) közölte, hogy sikeresen hajtott végre a szenior szinten személyi változásokat úgy, hogy felülmúlta a kulcs teljesítmény céljait 2009-ben. Ezzel szemben azon cégek közül, melyek nem hajtottak végre személyi változásokat a vezető csapatban, 39 százaléka nyilatkozott úgy, hogy felülmúlták céljaikat.
A kutatás feltárja azt is, hogy a vállalatok nagyjából 40 százaléka gondolja, hogy a menedzsment hatékonyságának korlátozottsága összefüggésben van a munkahelyi környezet hiányosságaival, és általában csak kismértékben akadályozzák azt a személyek vezetői képességei.
A kutatási eredmények szerint az emberi erőforrást, amelyekkel a cégek rendelkeznek és azt a szándékot, hogy fejlesszék a jövő üzleti vezetőit, aláaknázza az az eléggé általános hiba, hogy a jelenlegi vezetőknek próbálják biztosítani a megfelelő eszközöket a gazdasági piactéren való működéshez.
Mivel elsősorban a tréningekre koncentrálnak, nem figyelnek eléggé az utódlás kérdésére, ezért az ígért terveket nem sikerült végrehajtani. A megjelölt utódok közül ötből majdnem négyen (84 százalék) nem készek arra, hogy betöltsék azt a vezetői szerepet, amit ajánlanak neki.
Ugyanakkor az európai cégeknek az a törekvése, hogy a tehetségekre alapozzanak, ingoványos talajon áll. Míg ezek a személyek 21 százalékkal jobban teljesítenek, mint az általános teljesítményűek, 10 százalékkal többen közölték most, mint egy évvel ezelőtt, hogy ott szeretnék hagyni a szervezetet, míg négyből egy konkrétan azt mondta, hogy a következő egy évben tervez felmondást.
A felmérés szerint a fényesebb gazdasági kilátások ellenére a szenior döntéshozók közül ötből több mint négyen (82 százalék) nem számítanak arra, hogy felülmúlja a kulcsteljesítmény célokat 2010 első félévében.
- Az európai vállalatok nem megfelelően végzik a menedzsment és a tehetségek tréningezését, és mindez nem is fog működni addig, amíg nem nevezik meg a jelenlegi vezetők hiányosságait - nyilatkozta Christoffer Ellehuus a lapnak. Az elmúlt évtizedben számos cég fektetett be nagy arányban a magas szinten tevékenykedő munkavállalók képzésébe, de sokszor ez nem jelentett többet, mint a "felperzselt föld taktikájának" követését.
Gond van a munkavállalók lojalitásával is
Egy másik felmérés szerint a válság megtépázta a munkavállalók lojalitását is. A PricewaterhouseCoopers LLP (PwC) kutatása szerint három brit munkavállaló közül egy (33 százalék) azt mondja, hogy nem ismerték el a munkájukat a recesszió alatt és otthagyná a munkahelyét, ha tehetné. A 950 megkérdezett közül azok a dolgozók, akiket elismerésben részesítettek a válságban, 41 százalék nem tervezi, hogy felmond, és csupán 23 százalék venné fontolóra, hogy másik munka után nézzen.
Az új évtized kezdetével sokan tesznek fogadalmakat, a munkavállalók elgondolkodnak, milyen döntéseket hozzanak karrierjük érdekében. A szervezeteknek ezért résen kell lenniük, hogy megfeleljenek a munkavállalók elvárásainak és szükségleteinek, mert e nélkül azt kockáztatják, hogy elveszítik őket és a versenytársak elszipkázzák a tehetségeket, amikor a munkaerőpiac felfut.
A cégek kezdik érezni, hogy az emberi menedzsment döntéseiknek hosszú távú hatásaik vannak, hiszen egyre inkább kiderül, kik a kulcsemberekért folytatott harc vesztesei és győztesei. Azok, akik a munkavállalóknak a válságban is új lehetőségeket kínáltak, és akik befektettek az emberekbe, most versenyelőnyben vannak - véli Michael Rendell, a PwC partnere és vezetője.
Az egyesült királyságbeli szupermarketek közül néhány nagyszerű példa arra, hogy a bátor emberi menedzsment döntések kifizetődnek, hiszen ez segített nekik biztosítani a vezetőség következő generációját és felvenni csúcs teljesítményű munkavállalókat különböző iparágakból. Más cégek viszont úgy tűnik, hogy pánikba estek, és a döntéseiket a rövid távú nyereség érdekében hozták meg - ezeknek viszont hosszú távon hatásai lesznek a humánerőforrás szintjén és a jövő kilátásait illetően.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az éves teljesítményértékelés sok cégnél még mindig alapgyakorlat – miközben a HR-vezetők többsége sem hisz benne. Elavult rendszer, kellemetlen... Teljes cikk
A legtöbb közönségszavazattal Dr. Teszárné Dr. Nagy Marianna, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság laborvezetője lett az Év Női Menedzsere... Teljes cikk
- A targonca jogsitól a Java programozásig: kiderül, kik a felnőttképzés igazi bajnokai 1 hete
- Március 31-től életbe lép az új felnőttképzési szabályozás: Igen-Yes-Ja 1 hete
- Ez alapján választanak szakmát a magyar fiatalok 1 hete
- Azonnali hatályú felmondásnál jár végkielégítés? 2 hete
- Visszakövetelhető a munkabér tanulmányi szerződés megszegése esetén? 2 hete
- Az AI nem csak eszköz, hanem tudatos stratégia 2 hete
- Felmérés: a dolgozók szerint az AI több kárt okoz, mint hasznot 2 hete
- Fluktuáció 3 hete
- Reflektorfénybe kerülnek a képzők: új szakmai díjat indít a HR Portal 3 hete
- Felvételi rekord 2026: ezt a 10 szakot rohamozzák a legtöbben 3 hete
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?