kapubanner for mobile

Emelkedhetnek az árak a munkaerőhiány miatt

Több kiskereskedelmi cég áremelést fontolgat, hogy így termeljék ki az elvándorlás megállításához szükséges béremelés költségeit. Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint áremelés nélkül a bérterhek csökkentése, illetve a munkaerő megtartását segítő kormányzati intézkedések oldhatják meg a problémát, írja a Magyar Idők.

images

images

A lapnak nyilatkozó szakértők szerint 5-10 százalékos áremelés várható emiatt az élelmiszer-kereskedelemben. Az áruházláncok az így kitermelt béremeléssel igyekeznének megtartani a munkavállalóikat, akikből már jelenleg is komoly hiány van.

A vasárnapi újranyitás is kényszerhelyzetbe hozta a cégeket, hiszen a verseny miatt ki kell nyitniuk, amely azonban komoly költségekkel is jár, mondta a Magyar Időknek Vámos György. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára jelezte a létszámhiány főként az élelmiszer-forgalmazásban jelent gondot, az iparcikket árusító üzletekben ugyanis jobbak a fizetések.

Az áremelésen túl a költségek csökkentése abban is megmutatkozhat, hogy szakképzett helyett alkalmi munkaerővel próbálják megoldani a boltok a pótlást, csökkentik a nyitvatartási időt, átszervezik a belső működést, elmaradnak a fejlesztések.

Magyar Idők
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.info button Részletek ticket button Jegyek