Emelkedne a tanárok fizetése 2020-tól
„A vetítési alap emelését a 2019-es költségvetés nem tartalmazza, de a 2020-as büdzsébe bekerülhet, erről már egyeztetünk” - ezt mondta Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár a Magyar Hírlapnak. Gondolkodnak egy, a pályára visszatérést ösztönző ösztöndíjon is.
A köznevelési helyettes államtitkár azt is bejelentette: gondolkodnak egy, a pályára visszatérést ösztönző ösztöndíjon. „Ezzel a 2022 utáni nyugdíjazási hullámra is készülnénk, a pályára visszalépőknek öt-hat évig biztosítanánk az ösztöndíjat, reméljük, ezzel több ezer embert meg lehet szólítani” - mondta.
„Tervezzük azt is, hogy az eltérítés mértékét növeljük, jelenleg is van egy háromszázalékos eltérítési lehetőség az életpálya bérszintjeihez képest, de kevés intézményben élnek ezzel a lehetőséggel. Plusz tíz-tizenöt százalékos eltérítési lehetőséget vezetnénk be, természetesen a megfelelő bértömeg biztosításával együtt, tehát érdemi, teljesítményalapú eltérítésről dönthetnének az intézményvezetők. Ez már erősen motiválná a húzóembereket, a mérési eredmények pedig segítenék az intézményvezető mérlegelését” - tette hozzá.
Magyar Hírlap
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A NAV ellenőrei számos helyszínen vizsgálják majd többek között az alkalmazottak bejelentését is. Teljes cikk
Egy friss kimutatás szerint egy átlagos munkavállaló évente kétszer annyi megbeszélésen vesz részt, mint két évvel ezelőtt, ami a koncentrált... Teljes cikk
Az egészségügyi ápolók munkája óriási jelentőségű - mondta az Észak-pesti Centrumkórház - Honvédkórház főigazgatója a magyar ápolók napja... Teljes cikk
- Vádat emeltek a pedagógusra támadó diák ellen 1 hete
- Fontos határidőre figyelmeztetik a felvételizőket: már csak 2 nap van hátra 1 hete
- A felnőttképzés új korszaka: mit tanít nekünk négy év adata? 1 hete
- Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba 2 hete
- Határidők, adatok, szankciók – a cégek legnagyobb félelmei a bértranszparenciában 2 hete
- A 60 éves és annál idősebb főállású általános iskolai pedagógusok aránya 2 hete
- Elszámolhatták a pedagógusbéreket, a PDSZ szerint több pénz járna a tanároknak 3 hete
- Így tanulnak idegen nyelvet a munkavállalók 3 hete
- Új szakok a felsőoktatási felvételi tájékoztatóban - itt vannak a részletek! 3 hete
- Létrejött a bérmegállapodás a Magyar Postánál - Ennyivel nőnek a bérek 3 hete
- Ekkora béremelést terveznek 2026-ra a magyar munkaadók 4 hete
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben