Ennyien kapták vissza a nyelvvizsgadíjat
30 ezer fiatalnak térítették már vissza a nyelvvizsgadíját, továbbá 10 ezer fiatal kaphatta vissza a sikeres KRESZ-tanfolyam és vizsga díját a meghatározott összegig - írja az MTI.
Novák Katalin emlékeztetett arra, hogy a sikeres nyelvvizsgadíj-visszatérítés összege legfeljebb 34 500 forint lehet, míg a KRESZ-tanfolyam és vizsga esetén legfeljebb 25 ezer forint. Előbbi programot január 1-jén, utóbbit július 1-jével vezette be a kormány.
Az államtitkár azt hangoztatta, bízik abban, hogy a fiataloknak szóló két támogatási forma népszerűsége töretlen marad.
A kormány januártól tette lehetővé a nyelvvizsga visszatérítés lehetőségét azoknak a 35 év alattiaknak, akik idegen nyelvből sikeres - írás- és szóbeli - nyelvvizsgát tesznek, legalább középfokon.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy akkor is jár a támogatás, ha a fiatalnak már van nyelvvizsgája; mindenkinek egyszer térítik vissza a díjat.
Közölte, a legtöbben, a támogatottak 78 százaléka angolból vizsgázott, és népszerű nyelv volt még a német.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?