Erős üzleti stratégia áll az Erzsébet-utalvány mögött
Az Erzsébet-ügy gazdaságilag tiszta, ám erős üzleti stratégia áll mögötte. A politikai elemzők és nem mellesleg lobbisták véleménye szerint a kormány pontosan tudta, hogy az Erzsébet-rendszer nem "Brüsszel-képes", de a bevezetése után épp elegendő idő marad arra, hogy az utalványokat (mint márkát) megtöltsék nemzeti tartalommal és minél több magyar piaci szereplővel szerződjenek, amelyek a későbbiekben (az újra liberalizált utalványpiacon) az Erzsébet-rendszer gerincét képeznék - írja a Napi Gazdaság.
A kereskedők szerint az Erzsébet-helyzet hasonlít a vasárnapi nyitva tartáshoz: a cél mindkét esetben a kisebb egységek helyzetbe hozása, ami önmagában nem baj, de a jogszabályok épp a vásárlót fosztanák (fosztják) meg a lehetőségtől − a hétvégi bevásárlástól, illetve a megszokott áruháztól.
Korábban az utalványok a nagy élelmiszerüzleteknél landoltak, a jelenlegi viszont az elfogadás szabályai miatt jórészt a kicsiknél köthet ki. A kicsik pedig boldogok, számukra az utalvány a vendéglátóiparban és a szolgáltatószektorban is erőteljesen helyettesíti a készpénzt. A kicsik szerint az Erzsébet-utalvány olyan eszköz, ami csak itthon költhető el, és külön öröm, hogy a kis- és közepes vállalkozások is részesülnek belőle.
Napi Gazdaság
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?