Esélyegyenlőségi szakkollégium Pécsett
A Társadalmi Befogadás Szakkollégium célja, hogy előadásokkal, a hallgatók aktív munkájára épülő szemináriumokkal, gyakorlati foglalkozásokkal, rendezvényekkel segítse a magyar társadalom hátrányos helyzetű csoportjaival szembeni passzivitás és ellenállás feloldását.
A Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar (PTE FEEK), valamint a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) együttműködése keretében alakul meg a PTE FEEK Társadalmi Befogadás Szakkollégiuma. A szervezet célja, hogy a résztvevők olyan ismeretekre tegyenek szert, melyek segítségével csökkenthető a kisebbségi helyzetben lévő, diszkriminált társadalmi csoportok esélyegyenlőtlensége, valamint pozitív irányba szeretnék változtatni a társadalmi szemléletet.
Különböző rendezvényekkel - kiállításokkal, vitafórumokkal, akciókkal - hívja fel a szakkollégium a kívülállók figyelmét a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok problémáira. A hallgatók egy-egy téma feldolgozásával nemcsak ismeretek szereznek, hanem közvetítenek is a kar, illetve a tágabb környezetük számára.
Bárki csatlakozhat az intézményhez - akár tagsággal, akár csak érdeklődőként -, hiszen az előadások mindenki számára nyitottak.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek