Exportnövelés negyed-emberekkel

600 százalékkal növelné a kormány az exportáló cégek számát, aminek komoly akadálya a külgazdasághoz értő szakemberek hiánya. Ez is egy olyan szakma, amit nem művelünk.

Egy ír modellel lehetne segíteni a magyar kkv szektor megerősödését, erről szólt a Human Excellence konferencia, melyen akadt más érdekesség is: „A kormányzat 600 százalékkal kívánja növelni az exportáló kkv-k számát, mely szektor ez idáig is a gazdaság katalizátoraként működött” – mondta el Balázs Tibor, a nonprofit SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatója. A nagy ívű kormányzati elképzelésekhez az MKIK és a HITA februári külgazdasági évnyitóján elhangzottakat fűznénk hozzá. A magyar külkereskedelmi tevékenységet végző cégeknél átlagosan ¼, azaz negyed(!) munkatárs foglalkozik jelenleg ténylegesen külkereskedelmi tevékenységgel. A szakma képviselői szerint az exportáló cégek számának emelkedéséhez elengedhetetlen volna a külgazdasági ügyekkel professzionális szinten foglalkozó szakemberek számának növelése. Megfelelő számú szakember hiányában nem lesznek, akik tudással, piaci ismeretekkel támogathatnák a magyar cégek külföldi munkáját.
Balázs Tibor, Seed Alapítvány

Visszatérve az ír üzleti modellhez: „A jelen és a jövő legnagyobb kihívása a munkavállalók stabil, jó teljesítményre ösztönzése. A Human Resource Excellence keretprogram eredményes és költséghatékony üzletfejlesztési megoldás, egy kis- vagy középvállalkozás által is elsajátítható és alkalmazható munkamódszer. A program előnye, hogy az üzleti eredmények javulnak, a munkavállalók pedig elégedettebben dolgoznak”– mondta Antal Melinda, a Human Excellence vezetője.

„Az üzletfejlesztés kulcsa mindig az ember. Ezzel az innovatív, folyamatosan frissülő online technológiával támogatott szervezetfejlesztési módszerrel növelni lehet az értékesítést, a jövedelmezőséget, a termelékenységet, a vásárlói elégedettséget. Kedvezően hat a munkavállalók lojalitására, csökken a betegállományban töltött napok száma, a fluktuáció és kevesebb lesz az ügyfelektől érkező panasz – fejtette ki Aiden Harte, a Human Resource Excellence képviselője. Ennek jelentős hatása van, hiszen mint mondta, a kiskereskedelmi és a szolgáltató szektorban a vásárlók 68 százaléka vált, ha nem elégedett teljes mértékben.
Kevin Dowling, ír nagykövet

Állítják, hogy a nemzetközi kkv világban már jól bevált HR-megoldások a vállalat bármely életciklusában pozitív hatást gyakorolnak a szervezetre és az üzleti teljesítményre.
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Aldinál zsinórban tizedik hónapja csökken a létszám

Tavaly októberről novemberre négy vállalatnál változott 100 fő felett az alkalmazotti létszám a legnagyobb cégek körében. A BMW felfuttatja a... Teljes cikk

Beindult a BMW

Szeptemberről októberre a One Magyarországnál nőtt legnagyobbat a létszám, aminek hátterében három cég beolvadása áll. A BMW-nél a... Teljes cikk

Ez a 10 szakma adja a leépítések ötödét – sokan nem számítanak rá

A mesterséges intelligencia és az automatizáció nem egyformán érinti a munkaerőpiacot: Európában mindössze 10, jellemzően rutinszerű feladatokra... Teljes cikk