Ez a következő három év legnagyobb kihívása a pénzügyi vezetők szerint
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA hazai pénzügyi vezetők 57 százaléka vezetett be költségcsökkentési intézkedéseket tavaly, 62 százalékuk automatizációs és digitalizációs fejlesztéseket tervez a következő három évben a PwC hetedik magyarországi pénzügyi vezetői felmérése szerint.
A tanácsadó vállalat az MTI-nek kedden elküldött összefoglalójában ismertette:
- a válaszadók 83 százaléka komoly akadályként jelölte meg a kedvezőtlen gazdasági környezetet,
- 79 százaléka a geopolitikai kockázatokat és a protekcionizmust,
- 74 százaléka a képzett szakemberek hiányát, valamint a túlszabályozottság erősödését.
Szinte minden érték 10 százalékponttal magasabb, mint az előző évben - jelezte a PwC.
A pénzügyi vezetők 78 százaléka a következő három év legnagyobb kihívásai között említette csapata motiváltságának megtartását és növelését, 75 százaléka a képzett munkatársak megtalálását és megtartását, 78 százaléka pedig a költségek csökkentésére irányuló nyomás kezelését.
A válaszadók 52 százaléka úgy látja, hogy a folyamatok nem kellő mértékben standardizáltak, ami akadályozza a hatékonyság növelését. Ezért a pénzügyi vezetők 25 százaléka tervez folyamatátvilágításba és -fejlesztésbe fektetni a következő 1-3 évben. A szigetszerű működést és a folyamatszemlélet hiányát problémának látók aránya 9 százalékponttal 72 százalékra nőtt.
A pénzügyi vezetők 55 százaléka hajtott végre automatizációt vagy vezetett be digitalizációs megoldásokat, és 36 százalékra nőtt azok aránya, akik a bejövő számlák több mint felét automatizáltan dolgozzák fel. A következő 1-3 évben 62 százalék tervez további automatizációs és digitalizációs fejlesztéseket, ami jelentős előrelépést vetít előre a pénzügyi folyamatok hatékonyságában - közölte a PwC.
A generatív mesterséges intelligencia (genAI) megoldások bevezetése látványos növekedést mutat a felmérés szerint: míg az elmúlt három évben csak 6 százalék fektetett ilyen technológiába, a következő három évben már 38 százalék tervezi ezt.
BMW, Lego, Suzuki: toborzás és képzés az automatizálás árnyékában
- olvassa el korábbi cikkünket!
kép: freepik
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc