Kiégni csak az tud, aki valaha égett



De mi lehet az összefüggés a szenvedély és a kiégés között? „Kiégni csak az tud, aki valaha égett” - véli Velez Csaba. „Ha a munkámat az első perctől fogva unalommal fogadom, és 16:30-kor kiesik a kezemből a toll, akkor nem tudok kiégni, maximum az unalmam hág egy magasabb fokra. Mindegy, hogy egy multinacionális vállalat felsővezetőjéről vagy irodistájáról beszélünk, vagy bármilyen más foglalkozású dolgozóról, azok hajlamosak a kiégésre, akik „égnek” - hangsúlyozza.

A kutatásból kiderült, hogy azok a vállalkozók, akik harmonikus szenvedélyszintről számoltak be, magas fokú koncentrációt, figyelmet és elmélyedést éltek meg a munkájuk során. Miközben ezek a vállalkozók azt vallották, hogy a munkájuk teljesen leköti a figyelmüket, mégis megengedték maguknak, hogy elszakadjanak tőle, és nagyobb rugalmassággal rendelkeztek. Sőt úgy érezték, hogy a vállalkozói karrierjük lehetővé tette számos emlékezetes élmény megélését, illetve képesek voltak munkájukat és életük egyéb tevékenységeit harmóniába hozni anélkül, hogy konfliktust, bűntudatot vagy egyéb negatív hatásokat kellett volna megtapasztalniuk, amikor épp nem dolgoztak.

Ezzel szemben azok, akik üzleti tevékenységük során megszállottan szenvedélyesek voltak, a karrierjüket bizonyos nyomás vagy eredmény miatt tartották fontosnak, aggódtak a társadalmi elfogadottságuk, státuszuk, pénzük vagy egyéb vállalkozói eredményük miatt. Azt vallották, hogy nehezen megy nekik a figyelem, és gyakran kapják magukat azon, hogy elhanyagolják egyéb más szerepeiket és felelősségeiket (pl. család, egészségmegőrzés) a rögeszmés szenvedélyük miatt. Azt állították, hogy nem tudnának a munkájuk nélkül élni, sőt hangulatuk is attól függött, hogy képesek-e dolgozni.

Hogyan előzhetjük meg a kiégést vállalkozóként?

"Az első és legfontosabb a nemet mondás képessége, hogy azt tudjuk mondani, ezt a határidőt vagy ezt az újabb feladatot már nem vállaljuk be” - tanácsolja a szakember. „Legyen egy tervünk arra, hogy mikor, milyen formában pihenünk, nyáron mennyi időre akarunk elmenni. Ez egyben azt is jelenti, hogy annyi muníciót kell gyűjtenünk, amennyivel ezt a szabadságot kényelemben és biztonságban tölthetjük el. Mindezek mellett törekedjünk a szabadnapok értelmes, minőségi eltöltésére is, ami lehetőleg ne egy „értelmes tévéműsor” nézésében merüljön ki, hanem olyan programokban, amelyek feltöltenek és élményt adnak. Elengedhetetlen a rendszeres sportolás és egy olyan hobbi, melynek segítségével ki tudunk szakadni a mindennapokból. Hiszen ha a hobbit tényleg élvezettel csináljuk, megszűnik a külvilág, beletemetkezünk a saját szórakozásunkba, és csak az marad, amit mi akarunk.”

A munka iránt való szenvedély mértéke, a rugalmas gondolkodásmód és a kiégés szintje elválaszthatatlanul összekapcsolódik egymással. „Nagyon fontos, hogy a vállalkozó ne a vállalkozását lássa az egyetlen kiútnak. Nagyon nagy előrelépés az a pillanat, amikor rájövünk, hogy mást is csinálhatnánk, vagy máshogyan is csinálhatnák az adott dolgot” - teszi hozzá Velez Csaba. Mindezek megértésével, és annak belátásával, hogy a szenvedély egy kétélű fegyver, a vállalkozók tudatosabbá válhatnak a munkájukat mozgató belső motivációjukra, viselkedésükre, és megelőzhetik a kiégést, illetve annak karrier-romboló következményeit.

A Harvard Business Review cikkének felhasználásával.

Fotó: Pixabay
Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Ezek a vállalkozók kiégésének leggyakoribb okai
2. oldal - Kiégni csak az tud, aki valaha égett
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ez a készség lesz a legfontosabb a HR-ben 2026-ban - interjú Nagy-Jakab Andreával

A HR adatvezéreltsége erősödik a Praktikernél. A rendszerszintű gondolkodás lesz a legfontosabb kompetencia a szakmában. Két gondolat Nagy-Jakab... Teljes cikk

Így spórolj a munkaidő-tervezéssel

Közeleg az év vége, a pénzügyi és HR büdzsé tervezetek vagy elfogadási vagy elfogadott fázisban vannak. Most a munkaidő-tervezést vesszük górcső... Teljes cikk

Kik uralják a LinkedInt? Íme a magyar felsővezetők toplistája

Az ötven legnagyobb magyar vállalat felsővezetőjének LinkedIn toplistáján az első helyen idén is a Jabilt vezető Kékesi Sándor végzett. Jelasity... Teljes cikk