Ezek lehetnek a 2018-as év irodái
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatIdén több mint 160 nevezés érkezett Az Év Irodája Versenyre, ezekből kerülnek ki 2018 díjnyertes irodakialakításai, fejlesztései is. A legtetszetősebb irodák, közösségi terek és ingatlanfejlesztések kiválasztására közönségszavazás indult, ami január közepéig tart. A verseny és az ehhez kapcsolódó rendezvények nem csak a legfrissebb irodatrendekre mutatnak rá, de a hazai cégek ezeket a munkaerőhiány megoldásával kapcsolatos tapasztalatcsere fórumaként is használják.
“A nemzetközi kutatások két dologra mutatnak rá. Az első, hogy a millenniumi nemzedék, azaz az Y és az Z generáció a fizetés mellett az irodát tartja a legfontosabb szempontnak a következő munkahelyük kiválasztása során. A másik tanulság, hogy az 'office branding' olyan új fogalom, amit 5 éven belül minden munkáltatónak meg kell tanulnia.” - mondta el Fodor Dániel, Az Év Irodája Verseny projektvezetője.
Az Év Irodája Versenyre idén több mint 160 nevezés érkezett. A beérkezett pályázatokat online közönségszavazás során lehet értékelni azevirodaja.hu oldalon. Bár a végleges döntést egy független, ingatlanpiaci szakemberekből álló zsűri hozza meg, akik a közönségszavazást követően a helyszíni bejárások során megtekintik az irodákat és értékelik a pályázatokat. A verseny végkimenetelét a közönség véleménye is befolyásolja, hiszen egy-egy nevező értékelésében a beérkezett szavazatok 10 százalékos súlyt képviselnek.
A verseny az elmúlt 9 évben a legjobb munkahelyi minták igazi gyűjtőhelyévé vált, ahonnan azok a bérlők, vállalatok meríthetnek inspirációt, akik új irodába költöznek, új munkakultúrát szeretnének megvalósítani, és akik a legjobb szakembereket szeretnék magukhoz csábítani, megtartani.
A szervezők két díjátadó eseményen hirdetik ki a győzteseket. Az irodai és dizájn díjakat 2019. február 20-án az OfficeUP irodatrend konferencia keretében adják át, ahol a verseny résztvevői, az érdeklődő HR-, iroda- és projektvezetők tapasztalatcsere mellett a legfrissebb trendekről is tájékozódhatnak. Az ingatlanszakmai kategóriák győzteseit pedig február 21-én a Real Estate Awards gálaesten hirdetik ki.
Idén ezekben a kategóriákban lehet szavazni a nevezőkre:
● Az Év Irodája,
● Az Év Közösségi Tere,
● Az Év Új Ingatlanfejlesztése,
● Az Év Facility Management Cége,
● Az Év Property Management Cége,
● Az Év Asset Management Cége,
● Az Év Tanácsadó Cége,
● Az Év Ingatlanpiaci Személyisége.
● Az Év PropTech Megoldása,
● Az Év Finanszírozó Cége,
● Az Év Fejlesztő Cége.

Idén ezekben a kategóriákban lehet szavazni a nevezőkre:● Az Év Irodája,
● Az Év Közösségi Tere,
● Az Év Új Ingatlanfejlesztése,
● Az Év Facility Management Cége,
● Az Év Property Management Cége,
● Az Év Asset Management Cége,
● Az Év Tanácsadó Cége,
● Az Év Ingatlanpiaci Személyisége.
● Az Év PropTech Megoldása,
● Az Év Finanszírozó Cége,
● Az Év Fejlesztő Cége.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?