Fegyver a dolgozók kezében a betegszabadság
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNagyot ugrott az elmúlt időszakban a betegszabadságot, illetve táppénzt igénybe vevő munkavállalók aránya. A szakértők egyetértenek abban, hogy a jelenség mögött a munkaerőhiányt kell keresni, ám azon már vitatkoznak, hogy szándékos munkakerülésről, vagy brutális túlterheltségről tanúskodnak-e a számok - írja a napi.hu.
Körülbelül kétszeres-háromszoros arányban nőtt meg idén a munkavállalói betegszabadságolások aránya 2013/14-hez képest, ügyfeleink beszámolóit, illetve cégünk adatait figyelembe véve - mondta a Napi.hu-nak Fehér Tamás, a Trenkwalder Kft. ügyvezető igazgatója.
Pedig néhány évvel ezelőtt, amikor még a munkavállalók álltak sorban az álláshelyekért, nem volt jellemző, hogy a dolgozók könnyedén elmennek egy hét betegszabadságra, hiszen ott lebegett a szemük előtt, hogy emiatt előfordulhat, hogy nem fogják megbízhatónak minősíteni őket. A gyanakvó hozzáállás továbbra is jellemző a hazai cégvezetők körében, ám mostanra eljutottunk oda, hogy mégsem mernek szelektálni, hiszen mindenhol munkaerőhiány van - írja a lap.
A Trenkwalder statisztikája azt mutatja, hogy idén a betegség miatti hiányzás szeptember hónapban volt a legnagyobb arányú, épp amikor kifejezetten jó idő is volt. A szakember szerint érthetetlen, hogy egy ilyen hónap jóval nagyobb betegségi arányt produkál, mint például a hideg január, amikor a betegségek is könnyedén terjednek.
Magyarázata szerint a dolgozókban tudatosult a béremelési hullám, tudják, hogy erős lesz a minimálbér növelése és azok, akik valamivel a minimálbér felett keresnek már most követelik, hogy az ő bérüket is komolyabban emeljék. A betegszabadság egy fegyver a dolgozók kezében, amivel nyomást gyakorolhatnak, s ma már könnyedén jelentenek beteget, mert nem félnek az elbocsátástól. Tapasztalata alapján a háziorvosok nagyon könnyen helyezik táppénzre a dolgozókat, Fehér szerint a jelenség intő jel a cégeknek, hogy immár komolyan kell tárgyalni a munkavállalókkal és a szakszervezetekkel.
László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke nem ért egyet azzal, hogy a betegszabadságolások elmúlt egy-két éven belüli, majd idei megugrása "nyomásgyakorlást" jelentene, hiszen az közös, tudatos munkavállalói fellépést jelent. Úgy látja, nem azért mennek most tömegesen betegszabadságra, mert nem akarnak dolgozni, hanem mert sokan nem bírják már a túlterhelést.
napi.hu

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?