kapubanner for mobile

Fejen állva jobban tanulnak a menedzserek

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Egyre érdekesebb ötletekkel rukkolnak elő a tréningszervező cégek, hogy azoknak a vállalatoknak az érdeklődését is felkeltsék, amelyek a tantermi programokat már unják. Az mfor.hu által megkérdezett szakértők szerint a cégek körében egyértelműen eltolódott a kereslet az élményszerű tréningek irányába, amelyek szólhatnak filmforgatásról, falmászásról, lovaglásról vagy akár szimulációs gyakorlatokat is jelenthetnek.

Filmforgatásra alapuló képzést dolgozott ki a közelmúltban az egyik trénercég, amellyel állításuk szerint a résztvevők összetartozás érzetét és együttműködési hajlandóságát lehet erősíteni. A tréning keretében - amelyen legutóbb a T-Online értékesítői vettek részt - a csapat tagjai profi szakemberek segítségével és megfelelő technológiával készítenek el egy kisfilmet, ami lehet játékfilm, dokumentumfilm, krimi vagy vígjáték is. A munkatársak egymással konzultálva eldöntik, hogy melyikük lesz a rendező, forgatókönyvíró és zeneszerkesztő, jelmeztervező és kellékes, illetve kik játsszák a szerepeket.

Összeköti a film a csapatot

Az egész napos munka után a produkció elkészültével a csapat tagjai pezsgőbontás mellett tekintik meg a kisfilm bemutatóját. Ha a tréning kellő számú résztvevővel zajlott, és több film is készült, oscardíjakat is osztanak. A feladatban résztvevők mindegyike egy borítóval ellátott dvd-re másolva kézbe kapja munkájuk eredményét, amelyen később a barátok és a család is jókat szórakozhatnak.

"A helyszínre rengeteg jelmezzel érkezünk, igyekszünk mindenben segíteni a résztvevőket, hogy a lehető legjobb alkotások születhessenek" - magyarázta Tancsa István, a képzést fejlesztő Atlantis Child ügyvezetője. Szerinte óriási energiákat szabadít fel az a tény, hogy a csapat közösen alkot valami maradandót, amelyet hónapok elteltével is fel lehet idézni utalva a vicces helyzetekre. A móka konkrét értelme abban rejlik, hogy a játék egyfajta szubkultúrát teremt, amelyet kizárólag a résztvevők értenek, és amely összeköti őket.

Jazz-es, legós és lovas tréningek

Az Explosive Consulting Kft. kínálatában olyan képzés is szerepel, amelynek idején a résztvevők különböző kastélyokban történelmi jeleneteket játszanak el. A Horus Vezetőfejlesztő Iroda a magyar hagyományokat felelevenítve lovaglással és az állatok rendezésével próbál a menedzserek teljesítményén javítani. A módszer a ló-ember és a vezető-beosztott viszony közötti párhuzamokra apellál, s állítólag a vezető együttműködési készségét fejleszti.

A Develor Zrt. a közös stratégiához szükséges kommunikáció fejlesztéséhez katonai kiképzési módszereket és pszichológiai eszközöket használ Makrai Tibor István volt NATO-tiszt együttműködésével.

Jazz tréning

"A dzsesszben és általában a zenében megjelennek mindazok a fontos összetevők, amelyek egy cég sikeres működtetéséhez is szükségesek" - mondta korábban lapunknak Tóth Tamás, a Leadership & Coaching Center vezetője. A produkció célja, hogy a résztvevők elgondolkodjanak, milyen fontos szerepe van a szenvedélynek életünkben, és ezáltal könnyedebben hárítsák el a terveik elé gördülő akadályokat. Megszokottól eltérő eszközökre épülő tréningeket számos cég kínál a piacon. A Leadership & Coaching Center például improvizációs jazz-előadással tart felsővezetői kurzusokat, miközben az IQ Consulting Szervezetfejlesztő és Tanácsadó Kft. a legózással kíván könnyíteni a belső működés nehézségein.

Szaporodnak az újszerű ötletek

"A cégek élménykeresésével magyarázható az új típusú, extrémebb képzések iránti kereslet bővülése" - mondta az mfor.hu kérdésére Csébfalvi János, a DOOR Training Hungary Kft. tanácsadója. "Ha egy programban nem található meg a gerincvelő csiklandozása, érdektelennek érzik újabban azt a résztvevők" - tette hozzá.

Csébfalvi János szerint nincs is semmi baj azzal, ha egy tréningcég húszméteres tornyot, csónakot vagy szimulációs gyakorlatokat is igénybe vesz az oktatásban. Lényeg azonban, hogy a kellemes időtöltés vagy szórakozás mellett valamilyen felkészültségbeli hiányosságot is feloldjanak a gyakorlatok. Tapasztalatai szerint azonban minél élménydúsabb egy program, annál inkább sérül annak hasznossága.

Gyors eredményt akarnak a cégek

"Az élményszerű programok lehetnek hatékonyak, de csak akkor, ha a játék után egy profi tréner levonja a megfelelő tanulságokat, s azt tovább is adja a csoport számára" - vélekedett Murányiné Takácsy Titanila, az Explosive Consulting Kft. ügyvezető igazgatója. A legtöbb ilyen kikapcsolódós program azonban szerinte arra alkalmas csak, hogy föltárja a problémákat, miközben a megoldásra tradicionális személyiségfejlesztő kurzusokat javasol.

Ez utóbbira egyre kevesebb az igény - jegyzi meg az ügyvezető igazgató. A vállalatok rövid idő alatt, egy-két napon belül várnak el látványos eredményeket a szakmától, holott ennyi idő legtöbbször csak érzelmi változások generálásához elegendő.

Miért jó az élményszerű tréning?

Kicsit másképp látja a helyzetet Kolya Dániel, a Creanova Szervezet- és Vezetésfejlesztési Tanácsadó Kft. ügyvezetője. Az extrémebb képzések iránti kereslet növekedését azzal magyarázza, hogy azok a cégek, amelyek tréningre költenek, szívesen kipróbálják az újszerű megoldásokat. "Az ismeretek akkor tudnak leginkább beépülni a tudatunkba, ha az agy jobb féltekéjére apellálva képszerű, élményszerű elemekkel kombináljuk az oktatást" - mondja a kizárólag ilyen típusú képzésekkel foglalkozó tréningcég vezetője. "Egy szokásos irodai munkanap eljátszása rávilágíthat kimondatlan feszültségekre, az együttműködést zavaró tényezőkre, amelyeket egy hagyományos verbális megbeszélésen csak nehezen lehetne szóba hozni" - tette hozzá.

Már az extrém tréning sem a régi

Szakértők szerint a szokatlan módszerekre alapuló tréningek egyre népszerűbbek, de a sok új ötlet miatt időszerűvé vált újból meghatározni a fogalom jelentését. A színes megoldásokat látva ugyanis a tanteremtől elszakadó, úgynevezett kalandtúrákat gyakoriságuk miatt sem igazán nevezhetjük ma már a megszokottól különbözőnek vagy extrémnek.

Akkor mi is a hagyományostól eltérő tréning? Csébfalvi János speciálisan közelíti meg a kérdést, szerinte az újszerű, ami hasznos és mérhető egyaránt. Fordított szemszögből nézve Murányiné Takácsy Titanila úgy látja: a hagyományos képzés a "célontartásra" fekteti a hangsúlyt, ami egyben a színvonalas munka garantálásához is szükséges. A szakember megszokottól eltérőnek tart minden olyan képzési programot, amely a mélyebb, átfogóbb oktatással szemben elsődlegesen az élményekre fekteti a hangsúlyt.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek