Megjelent: 3 éve

Felelős Foglalkoztatás a nyertesek szemével - Közszféra szervezetei

„Az Év Felelős Foglalkoztatója” díjat 2017-ben egy budapesti oktatási-nevelési intézmény, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék nyerte, a pályázat közszféra szervezetei kategóriájában.

„Az Év Felelős Foglalkoztatója” díj zsűrije úgy vélte, hogy a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék fokozódó szakmai elismertsége vitathatatlan. A pályázati anyag minta lehet valamennyi oktató, nevelő intézmény számára. A néhány éve tartó paradigmaváltás következtében megváltozott az általuk üzemeltetett bölcsődék ügyintézése, munkaszervezése. Ennek eredményeként ma már a felmerülő kihívásokra gyorsan és hatékonyan reagálnak. A zsűri kiemelte, hogy mind a belső, mind a külső kapcsolataik a bizalomra épülnek, ami lehetővé teszi a családokkal, illetve a társintézmények munkatársaival a folyamatos együttműködést. A munkavállalói elégedettség nemcsak a megemelt anyagi forrásoknak, hanem az önbecsülést fokozó folyamatos képzéseknek, valamint az egymást segítő közösségeknek is köszönhető.

A díjátadás után az OFA Nonprofit Kft. a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék intézményvezetőjét, Koscsóné Kolkopf Juditot kérdezte.

Milyen érzés volt hallani a szakmai zsűri véleményét? Mivel egészítené még ki szívesen, melyek a cégük kiemelkedő felelős foglalkoztatói értékei?



Nem hallottam a zsűri szakmai véleményét, annyira felfokozott érzelmi állapotban voltam. Köszönöm, hogy az interjú kérdések mellé leírták ezt is. A tartalmával, mondanivalójával egyetértek, nagyon szépen össze van foglalva, kiegészíteni nem tudnám.

A mi felelős foglalkoztató értékünk az, hogy nálunk minden munkavállaló egyenértékű, mindenkire ugyanazok a jogok és kötelezettségek vonatkoznak, minden dolgozótól elvárás, hogy gondolkozzon és a tudásának legjavát adja hozzá a munkához, amit csinál. Törekszem arra, hogy olyan munkakörnyezetet biztosítsak mindenki számára, hogy ez valósággá tudjon válni. A másik fontos tényező, hogy kiemelten kezelem azokat a dolgozókat, akik képzik, fejlesztik magukat és erre belső igényük van. Minden tanulási folyamat támogatásra lel nálam. Ezzel egy időben nagyon fontos számomra a család és a munkahely megfelelő kapcsolata. Támogatom a családalapítást, örülünk annak, ha valaki gyermeket vállal és gyesre szeretne menni. A rekreáció tartalmú eseményeink mára hagyománnyá váltak, néhány dolgozó akkor volt először színházban, amikor intézményünk lehetővé tette neki, és mára kivétel nélkül mindenki részt vesz ezeken a rendezvényeken.

Fontosnak tartom, hogy évente két-három alkalommal összegyűljünk és együtt legyünk, erősítve a közösségi érzést. A jövőbeni terveim között szerepel az is, hogy támogatást nyújtsak azok számára, akiknek a diplomája a fiókban van, vagyis meg tudják az ahhoz szükséges nyelvvizsgát szerezni. Emellett azt is tervezem, hogy mozgással kapcsolatos projektet indítsak, kifejezetten a dolgozóim számára. Ezt vagy saját szakemberünk bevonásával, vagy külső megbízás útján képzelem megvalósítani.

Mik azok a konkrét felelős foglalkoztatói lépések a cégnél, amire Ön a legbüszkébb?

Olyan nevelői munkafolyamat kezd itt kibontakozni, ami egy picit szakít a hagyományos bölcsődei szakmai gondolatokkal. Nagyon fontos, hogy a gyermekek tekintetében a spontán érés támogatását gyakorlatban, a fejlesztő folyamatok bevitelével is erősítsem és ezt a dolgozók körében minél magasabb szinten tudjuk biztosítani. A célom az, hogy olyan gondolatcsírákat tudjunk elültetni a szülőkben, ami a gyermekük jövőbeni életét később befolyásolhatja, például az irodalom, a zene és a mozgás szeretetének az egyetemes értékeivel. Ezek mentén szervezik a kisgyermeknevelők a napi munkájukat. A legnagyobb szerencsémre a dolgozóim is egyetértenek ezzel, és meg is tudják valósítani ezt az elképzelésemet.

Mit gondol, miért éri meg felelősen gondolkodni?


Szerintem csak így lehet működni. Nekem ez egy alapállapot, ami személyiségjegyem, de emellett természetesen tudatos tervezés része is. Komplex képem van az emberről, mind az egészség, mind a szociális állapot, illetve a nevelés tekintetében van egy alapképzettségem, amire tudok támaszkodni. Ez is sokat jelent a felelős gondolkodásban.

Mi a legkedvesebb emléke, személyes élménye, amit felelős munkáltatóként élt meg?


Minden egyes dolgozó munkáját szeretem megköszönni, ezért például karácsony alkalmával minden telephelyre elmegyek személyesen. Kis ajándékkal kedveskedek a dolgozóknak, egyenként van alkalmam mondani néhány gondolatot, arról, hogy mit gondolok róla és a munkájáról, megköszönve az egész éves, addig végzett munkáját. Ekkor mindenkit meg tudok ölelni, ami egy kifejezetten meghitt pillanat. Ez hagyomány nálam, mind a 190 dolgozómmal évente legalább egyszer alkalmat adok ennek a közös pillanatnak, de amennyiben mód van rá, valakivel többször is.

Az is egy nagyon jó élmény, amikor személyes beszélgetések kapcsán a dolgozók beavatnak az életük részleteibe, amik miatt úgy működnek, ahogy. Sokkal könnyebb így megérteni Őket, alázatra tanít ez is. Ezek az élmények érnek engem napi szinten, ami miatt nagyon szerencsésnek tartom magam. Rendkívül sok energiát elvisz, hogy ezt a munkát végzem, mégsem érzem fárasztónak, pont azért, mert annyi pluszt kapok vissza a számomra fontos személyes élményekben.

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Felelős Foglalkoztatás a nyertesek szemével - Közszféra szervezetei
2. oldal - Megállás rohanás közben
  • 2021.06.14DEKRA Felnőttképzési konferencia A globális képzési piac meghatározó szereplőjeként fontos számunkra, hogy ügyfeleink képzéseinek tervezéséhez és megszervezéséhez a lehető legtöbb támogatást adhassuk. A 2021. január 1-től hatályos, az OKJ-t felváltó új képzési rendszerrel életbelépő új folyamatok minden munkáltatót érintenek, akik munkavállalóik részére képzéseket szerveznek. Hogy segítsük az eligazodást, illetve iránymutatást nyújthassunk az új képzési rendszerrel kapcsolatban, INGYENES webkonferenciát tartunk a témában. Részletek Jegyek
  • 2021.06.19Agilis Transformáció Leader képzés online, videokonferenciás Hazánkban egyre több és több vállalat lép az agilis átalakulás útjára, így felértékelődik az agilis transzformációt vezető szakemberek jelentősége. Az Agile Transformation Leader egy olyan szervezetfejlesztő szakember, aki felkészíti és végig kíséri az agilis átalakulás útján a vállalatot. Ügyfél-fókuszt, Design Thinking szemléletet hoz be, vezetőket coachol, csapatokat mentorál, miközben pozitív, felhatalmazó légkört teremt a szervezeten belül. Részletek Jegyek
  • 2021.06.23Visszatérés az irodába, de hogyan? Visszacsöppenni az irodai forgatagba kihívásokkal teli feladat, tudatosan megtervezett lépések mentén azonban viszonylag zökkenőmentessé tehetjük a folyamatot. Részletek Jegyek
  • 2021.06.28Minőségellenőr képzés A minőségellenőrök felkészítése a minőségellenőrzési és fejlesztési tevékenységek eredményes elvégzésére. A minőségellenőrzéshez szükséges alapvető ismeretek és módszerek készségszintű elsajátítása, a résztvevők minőségirányítási kompetenciájának fejlesztése. Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
Május a vállalati Sokszínűség Hónapja

Egyedülálló szülők, nők, romák, kisgyermekesek, ötven felettiek, megváltozott munkaképességűek - mindenkinek kihívást jelentett az elmúlt év. ... Teljes cikk

Ingyenes tananyagokkal segíti a kkv-ket a Google

Az év végéig a Google 50 ezer magyar kis- és közepes vállalat, induló cég és magánszemély digitális fejlesztését segíti díjmentes online... Teljes cikk

A dolgozók fele kiégettnek érzi magát - így éltük meg a “Covid-évet”

A legrosszabb a bizonytalanság érzése - válaszolták a legtöbben a HR Portál friss online felmérésében, amelyben a munkavállalók a... Teljes cikk