kapubanner for mobile
Megjelent: 1 éve

Fizetések, karrierkilátások: erre tart az IT álláspiac

Informatikában az utóbbi egy év leépítései inkább átrendeződést jelentettek. Egyfelől a szűk területre tudást adó „gyorstalpaló” képzéseken végzettek iránti kereslet csökkent, hiszen az egyszerű, rutinszerű feladatokat már átveszi a mesterséges intelligencia. Másfelől még inkább nő az igény azon informatikusokra, akik átfogó, alapokat, összefüggéseket, különféle rendszereket is elsajátító ismeretekre tettek szert, akik látják és értik a problémákat, a folyamatokat, megtalálják az optimális megoldásokat. Áttekintés az IT álláspiacról.

IT álláspiac 2024-

Tavaly év elején még arról beszéltünk, hogy 15 000 IT szakember azonnal beléphetne a magyar munkaerőpiacra, de a helyzet röpke egy év alatt alapvetően megváltozott. 2023-ban az USA-ban több elbocsátási hullám történt az informatika területén, és ezek a folyamatok begyűrűztek Nyugat-Európába és Magyarországra is, csökkent a nyitott IT-pozíciók száma és a cégek inkább projektmegbízásokkal pótolták a hiányzó munkaerőt.

A munkavállalók is óvatosabbak, megfontoltabbak lettek a munkahely-váltásokkal. Az átalakulás azonban egyben strukturális is, egy minőségi csere figyelhető meg a mennyiségi változások mögött. A széles körű tudással, gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező IT szakemberek iránti kereslet változatlanul magas. Azonban a jó fizetés és biztos megélhetés reményében az elmúlt években a gyorsan átképzett, csak egy szűk informatikai területhez és ahhoz sem nagyobb mélységekben értő informatikusokat valóban erőteljesen érintették az elbocsátások, ezért mostanra több, informatikus képzést ajánló ún. bootcamp bezárt.

„A közelmúlt gazdasági kihívásai az informatika területén is éreztették a negatív hatásukat, mindezt felerősítették a ChatGPT és hasonló alkalmazások berobbanása, hiszen a mesterséges intelligencia már kitűnően megoldja akár az egyszerűbb programozást is. Másfelől azonban az MI elterjedésével tágulnak a lehetőségek az egyetemi képzést elvégző szakemberek iránt, mivel növekszik az igény a változásokra szakmailag felkészülten reagáló, átfogóbb, komplexebb tudással bíró, diplomás informatikusokra” mondta el Dr. Dietz Ferenc, a Gábor Dénes Egyetem elnöke, a Mesterséges Intelligencia Koalíció Oktatási és Tudatosítási Munkacsoportjának vezetője.

Fizetések

Az IT területen továbbra is a munkavállalók diktálják a munkaerőpiaci feltételeket, ezáltal a munkabéreik jelentősen meghaladják a piaci átlagot, sőt a más műszaki területen elérhető kereseteket is. A junior programozók bruttó 600-950 ezer forintos fizetésről indulnak. Milliós bér fölé a 3-5 év gyakorlattal rendelkezők lépnek, a senior software architect, vagy IT-tervező átlagosan bruttó 1,3 millió forintot kereshet havonta. Egy IT-menedzser havi 1 millió forintot, míg egy csapatvezető jellemzően már 1,6-2,5 millió forintos havi fizetést vihet haza, a biztonsági mérnökök és a kiberbiztonsági tanácsadók pedig akár 2,5 millió forintot is.

„Az új trendeket ismerő, gyakorlati tudással rendelkező munkavállalók ma is válogathatnak az állások között. A felfokozott kereslet okán, a nyelvi modelleket tudatosan, készségszinten használó promt mérnökök, a tesztelők, a kiberbiztonsággal foglakozók szinte maguk diktálják a bérüket.” - hívta fel a figyelmet a Mesterséges Intelligencia Koalíció Oktatási és Tudatosítási Munkacsoportjának vezetője.

Az IT világban való érvényesüléshez más hivatásoknál erőteljesebb nyitottság és folyamatos megújulás szükséges a talpon maradáshoz. A kitűnő diploma, az ígéretes karrierlehetőség pár év alatt utcára kerülést eredményezhet az új technológiák, programok ismerete és készségszintű használata nélkül.  Az EU ezért támogatja az egész életen át tartó tanulást, hogy mindenki rendelkezzen azokkal az ismeretekkel, készségekkel és kompetenciákkal, amelyekre szüksége van ahhoz, hogy boldoguljon a társadalomban, a munkaerőpiacon és a magánéletben. Mindezek elsajátíthatók rugalmas, célzott, a meglévő alaptudásra ráépítő rövid távú képzések keretében, ahol mikrotanúsítvány igazolja az elsajátított tanulási eredményeket.

Hosszú távon is megérheti az IT pálya megcélzása

Hazánkban különböző fókuszokkal számos egyetem biztosít széleskörű informatikai képzést, így szabadon lehet választani, ki, milyen területen és milyen mélységben szeretne tudást szerezni, hiszen IT ismeretre mindenhol szükség van a pénzügyi területtől kezdve a kreatív iparágakig.  Az informatikán belüli érdeklődési terület és az egyetem kiválasztása mellett figyelmet érdemel a gyakorlatközeliség és a nappali vagy távoktatási munkarend, a tudásanyag digitális elérhetősége. Ahogy az IT szektorban egyre népszerűbb a hibrid vagy akár remote (teljes egészében távmunka) munkavégzés, az oktatásban is egyre keresettebb a nagyfokú rugalmasságot biztosító online képzés.

A gazdasági, munkaerőpiaci folyamatokat különböző szemszögből vizsgáló IT, gazdasági és HR szakemberek az elmúlt időszak változásait értékelve egyetértenek abban, hogy az IT szektorban változatlanul hatalmas, ma még kiaknázatlan fejlődési, érvényesülési és karrier lehetőségek vannak.  Előrejelzések szerinta technológiai kiadások 2015 és 2030 között várhatóan 50%-kal nőnek, és ez akár 50 millió munkahelyet is teremthet világszerte.

Nyitókép: Pixabay

  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ő kapta az Év Menedzsere Díjat

Idén a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatóját választották meg 2024 Év Menedzserének. Teljes cikk

így ne vessz el pályakezdőként az álláspiacon: az első lépések a karrier felé

Az első önéletrajz, az első motivációs levél, és a bizonytalanság: mit írjak, hova küldjem, mit is akarok egyáltalán? Ha úgy érzed, vakon... Teljes cikk

Skill based organisation: ez lehet a jövőálló szervezet titka

Egyre gyakrabban merül fel az igény, és néhol már történtek is lépések a készségalapú szervezet vagyis a skill based organization kialakítására.... Teljes cikk