Garantált bérminimum 2022
2022. január 1-től a garantált bérminimum bruttó 260 ezer forintra emelkedett. Ezt minden olyan munkavállalónak ki kell fizetni, akinek a pozíciója valamilyen szakképzettséghez kötődik. A nettója adókedvezmények nélkül 172 900 forint.
A köznyelvben a garantált bérminimumot “szakmunkás minimálbérként” is aposztrofálják. Felbukkan még a “diplomás minimálbér” megjelölés is, ám nemcsak egyetemi, főiskolai diplomához, hanem mindenféle szakképzettséghez kötődő munka díjazására vonatkozik. Emelése 800 ezer munkavállalót érint, sokkal többet, mint amennyien minimálbérre vannak bejelentve (300 ezren).
A garantált bérminimum heti, napi összege, óradíja
Garantált bérminimumnál hetibér alkalmazása esetén legalább 59 780, napibérnél 11 960, órabérként 1495 forintot kell fizetni.
A garantált bérminimum nettó összege
A munkaadók által fizetendő szociális hozzájárulási adó ugyancsak 2022. január 1-től 13 százalékra csökkent, a másfél százalékos szakképzési hozzájárulás pedig megszűnt. Így a bruttó 260 ezer forintos garantált bérminimum nettója adókedvezmények nélkül 172 900 forint.
Így változott a garantált bérminimum a bevezetése óta
A garantált bérminimumot 2006. július elsején vezette be a Gyurcsány-kormány. Első megállapított összege 68 800 forint volt. Az összege nominálisan 16 év alatt közel a négyszeresére nőtt.
2006: 68 800 Ft
2007: 72 100
2008: 82 800
2009: 87 000
2010: 89 500
2011: 94 000
2012: 108 000
2013: 114 000
2014: 118 000
2015: 122 000
2016: 129 000
2017: 161 000
2018: 180 500
2019: 195 000
2020: 210 600
2021: 219 000
2022: 260 000
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
2022-ben a munkanélküli segély - hivatalosan álláskeresési járadék - maximuma a minimálbér, bruttó 200 000 forint, az egy napra vetített összege... Teljes cikk
A bruttó munkabér után a munkáltató által fizetett járulékok 2022-ben a következőképpen alakulnak. Teljes cikk
A társadalombiztosítás egészségügyi szolgáltatásainak igénybevételéhez egészségügyi hozzájárulást, más néven egészségügyi szolgáltatási... Teljes cikk
- Garantált bérminimum 2026 1 hónapja
- Hogyan változnak jövőre a minimálbérhez kötött járadékok? 2 hónapja
- Ekkora fizetésemelések várhatóak a magyar munkaerőpiacon 2026-ban 2 hónapja
- Orbán Viktor: januártól 700 ezer család jövedelme nő biztosan 2 hónapja
- Minimálbér 2026 3 hónapja
- Mennyi az annyi? így alakul a végjáték a bértárgyalásokon - szocho-csökkentés nem lesz 3 hónapja
- Dajkák, asszisztensek, rendszergazdák: tényleg ennyit ér 40 ezer ember munkája? 3 hónapja
- A minimálbér emelése mindent borít. Az év végi bértervezést is 3 hónapja
- Emelkedik a 2026-os EU Kék Kártya bérminimum – mit jelent ez a munkáltatóknak? 3 hónapja
- Meddig szólhat bele az EU a tagállamok béreibe? - fontos ítélet született 3 hónapja
- Adómentesség a minimálbérig, nagyobb teher a felső 1 százaléknak - egy új adóterv 3 hónapja


Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig