Gyakorlatias GDPR dokumentum-szerkesztési tréning
Interjú Dr. Mohácsi Mihály adatvédelmi specialistával, a rendezvény szakértőjével
Az adatvédelmi rendelt hatályba lépését követően a HR-esekre jelentős mértékű felelősség fog hárulni, mint ez idáig, hiszen ők az első érintkezési pont, akik a jelöltek és pályázók személyes adataival és egyéb, pl. az interjúk során keletkezett információkkal találkoznak, és ezeket hasznosítják, továbbítják a vállalatuk belső környezetébe. Így részleteiben kell ismerniük az adatvédelmi rendelkezések szakterületükre vonatkozó részeit, az arra vonatkozó EU-s és hazai joggyakorlatot, iránymutatásokat és a későbbiekben keletkező bírói gyakorlatot. Fontos, hogy a szervezeteik mielőbb válasszanak adatvédelmi felelőst, és kezdjék el a félkészülést és folyamatok helyes kidolgozását.
Az első EU GDPR-ról szóló rendezvény elméleti alapokat tartalmazó képzés volt, ahol azt tapasztaltuk, hogy nagyon kevés információval rendelkeznek a kollégák. A rendelet hatályba lépése miatt nagyon nagy nyomás és elvárások nehezednek rájuk. Ezért állítottunk össze egy olyan képzést, ahol nem csak az elméleti kérdések egy része tisztázható, hanem gyakorlati szinten is bevezetést kapnak a rendelettel rájuk háruló feladatokmegoldásába.
2. Milyen témákat fog érinteni a közelgő HR MINI Akadémia és mennyiben ad többet, mint az elméleti kérdések?
Úgy gondoljuk, hogy a MINI Akadémia egy nagyon jó keretbe rendezett elméleti és gyakorlati tudást fog biztosítani a GDPR-ról és annak hátteréről. Ezen kívül megbeszéljük azokat a kulcspontokat, amiket a HR-eseknek alkalmazni kell, és olyan dokumentumokat és mintákat fogunk készíteni, amivel a HR-esek el tudnak indulni az adatvédelmi rendelet főbb
dokumentumainak megírásával, bevezetésével kapcsolatban, és érteni fogják azokat az összefüggéseket és nyelvezetet, amik ezek elkésztéséhez fontosak. Ha a képzést követően mégis úgy döntenek, hogy külsős szakértőt is igénybe vesznek, akkor is egy olyan biztos tudással fognak rendelkezni, amivel magabiztosabban közelítik majd meg az adatvédelmi
kérdéseket és rendelkezéseket. Úgy gondolom, a képzés egy szakmai fordulópontot fog jelenteni a rendelethez való viszonyukban. Jobban fogják érteni azt a nyelvezetet, ami a dokumentumok elkészítéséhez fontos.
Jelentkezés:
http://hrminiakademia.hu
3. Mire elég egy nap gyakorlatias képzés? Képesek lesznek önállóan is dokumentumokat és adatlapokat helyesen szerkeszteni a résztvevők?
Az a célja a képzésnek, hogy képesek legyenek erre és képesek is lesznek. Ha a képzés után elakadnak, biztosítunk további tanácsadást, és mentori támogatást, tehát képesek lehetnek arra, hogy önállóan dokumentumokat, iratokat szerkesszenek, és átlássák azt a keretet, hogy mely folyamatokba milyen típusú iratokat kell behelyezniük és alkalmazniuk.
4. Lesz lehetőség az egyedi problémák megoldására, a kérdések megválaszolására?
Mind a képzési napon, mind azt követően biztosítunk rendelkezésre állást és segítséget. A képzés szlogenje, hogy „Hívjanak, írjanak, kérdezzenek!”Minden résztvevőt erre bátorítok. A képzés végével nem elengedni szeretnénk a HR-esek kezét, hanem hosszú távú mentori
támogatást szeretnénk nyújtani, bizonyos kereteken belül. A cél, hogy a lehető legjobb minőségben sajátítsák el és vezessék be a rendelet rendelkezéseit szervezeteiknél. Erre törekszünk a képzéssel, és az azt követő a mentori időszakban is.
5. Kinek ajánlja ezt az egy napos képzést?
Minden HR-es kollégának, és mindenkinek, aki szeretne a GDPR dokumentumszerkesztéssel konkrétan megismerkedni, megérteni a nyelvezetet, és önállóan dokumentumokat szerkeszteni, ezzel minél értékesebb munkaerővé válni a cége vonatkozásában.
Részletek és jelentkezés:
hrminiakademia.hu
Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Mi kell ahhoz, hogy egy csapat ne csak hatékony, hanem valóban jól működő és motivált legyen? A Holdkő Kulturális Alapítvány olyan innovatív... Teljes cikk
Ismerje meg a betegségek kiszűrésének időhatékony és kényelmes módját! Teljes cikk
Sokan még ma is csupán egy önéletrajz-sablonként gondolnak az Europass-ra, pedig a platform az elmúlt években komplex digitális karrierportállá... Teljes cikk
- Health and Safety Officer 2 hónapja
- 14. havi fizetés és stabil élet: ezekre a magyar szakemberekre vadászik Ausztria 3 hónapja
- Elindult a Corporate Rebels Magyarországon: itt a fő lázadó 4 hónapja
- HR kiégés: így teszi tönkre magát és a szervezetet is a HR-es 4 hónapja
- Telefonhívások Rögzítése: Mi Lehetséges 2025-ben 5 hónapja
- Quality Assurance Specialist 5 hónapja
- Lebuktat a WIFI: mostantól pontosan lehet tudni, ki honnan dolgozik 5 hónapja
- Használd az AI-t! – mondják a cégek, csak képzést meg előfizetést nem adnak hozzá 5 hónapja
- Ha a mesterséges intelligencia elveszi a munkád, ingyenes képzés járhat helyette 6 hónapja
- Munkabér-letiltás szabályai: mi változott 2025-ben, és mire számíthatsz? 6 hónapja
- Betanítás vagy pénzégetés? A próbaidő alatt dől el a jövő 6 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben