kapubanner for mobile

Ügyeljen a 2018-ban feltöltött SZÉP kártya keretre!

Ha valaki 2020. május 31-ig nem használja fel a 2018-ban feltöltött SZÉp kártya egyenlegét, az összeg ezután is rendelkezésére áll majd, de maximum havi 3 százalék költséget levonhat a szolgáltató - hívja fel a figyelmet Fata László juttatási szakértő.

2018-ban még az a szabály vonatkozott a Széchenyi Pihenő (SZÉP) Kártya egyenlegekre, hogy ha a feltöltést követő második év május 31-ig nem használta fel a munkavállaló, akkor ezt az összeget a szolgáltató visszautalta a munkáltatónak. A munkavállaló ezt az összeget így már nem tudta később felhasználni.

2019-re úgy változott a szabály, hogy a feltöltést követő második év május 31-ig fel nem használt egyenleget már nem utalja vissza a szolgáltató. Továbbra is eléri ezt a munkavállaló, de a szolgáltató havi maximum 3 százalékot levonhatl.

"A levonás mértékét azonban behatárolták: a felszámított havi díj a fel nem használt pénzeszköz legfeljebb 3 százaléka, de legalább 100 forint lehet. A 100 forintnál alacsonyabb összegű fel nem használt pénzösszeg esetén a díj összege megegyezik a fel nem használt összeggel" - hívja fel a figyelmet Fata László juttatási szakértő.

Ha valaki 2020. május 31-ig nem használja fel a teljes 2018-ban feltöltött egyenlegét, akkor a határidő előtt 2 hónappal a szolgáltató értesíti erről. Ha mégsem költi el ezt május végéig, akkor ezután is rendelkezésére áll majd, de maximum havi 3 százalék költséget vonhat ebből a szolgáltató a fenti határértéket figyelembe véve.

Ritkán ugyan, de előfordulhat az is, hogy egy munkavállaló ezidáig nem szerződött újra a SZÉP Kártya szolgáltatóval. Ebben az esetben a 2018-ban feltöltött és el nem költött egyenlegét 2020-ban a szolgáltató - a korábbi rend szerint - visszautalja a munkáltatónak.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek