kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Gyenge egészség: már nyugdíj előtt kidől sok magyar

Minden harmadik 60-64 éves ember súlyos egészségi problémával küszködik, ezért képtelen nyolc órában dolgozni - írja az mno.

images

A 19-64 éves magyarok 11,3 százaléka, mintegy 681 ezer ember minősült megváltozott munkaképességűnek tavaly, ami nemzetközi szinten meglehetősen magas arány, és 2011 óta lényegében nem sikerült változtatni a mutatókon.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által publikált adatok szerint a megváltozott munkaképességűek négyötöde a 45-64 év közötti korosztályból került ki, ezen belül az érintettek 60 százaléka, 400 ezer ember 55 évnél idősebb, vagyis több százezer olyan, évekkel a nyugdíjküszöb előtt álló ember van, aki már képtelen vagy csak korlátozottan tud dolgozni.

A felmérés rámutat: minden harmadik 60-64 éves olyan egészségi problémával küzd, amely megnehezíti vagy akár lehetetlenné teszi számára a munkavégzést. A felvétel során megváltozott munkaképességűnek az minősült, aki valamilyen tartós, leg­alább hat hónapja fennálló egészségi vagy szervi eredetű problémával küzd, és ez a munkavégzés valamely dimenzióját (például annak jellegét, hosszát, a munkahelyre történő közlekedést) korlátozza - írja az mno.

A megváltozott munkaképességűek között sokkal magasabb a részmunkaidőben vagy határozott idejű munkaszerződéssel dolgozók aránya.

Tavaly közülük majdnem minden negyedik ember (22,1 százalék) szerződése határozott időre szólt, míg az épek esetében ez csak minden tizenkettedik emberre volt igaz. A megváltozott munkaképességűek két­ötöde dolgozott részmunkaidőben, ami egyben azt is jelenti, hogy a nyolc óránál rövidebb munkavégzés egyik jellemző indoka Magyarországon éppen a megromlott egészségi állapot. Ezzel szemben az otthoni munkavégzés és a távmunka körükben az átlagosnál kevésbé volt elterjedt. A felmérés rámutat arra is, hogy a megváltozott munkaképességűek nagyobb arányban tartoztak a fizikai munkát végzők közé, és azon belül is erősen felülreprezentáltak voltak a képzettséget nem igénylő, egyszerű segédmunkát végzők körében.

mno

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk