Hankó Balázs: "Az európai diploma veszélye itt kopogtat"
Identitásalkotó egyetemi közösségek kellenek, ezekből épül fel az erős nemzet - mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter a Károli Szabadegyetem csütörtök esti előadásán Budapesten.
Hankó Balázs úgy foglalta össze a magyar modell célját, hogy a nemzeti és a keresztény értékekhez ragaszkodva meg kell tudni védeni a kultúrát, a családpolitikát és a tudományos életben be kell mutatni a magyar géniuszt.
Hangsúlyozta, hogy a magyar tudományegyetemeknek tradicionális a fejlődésük, és az olyan szakegyetemek, mint a Semmelweis Egyetem vagy az Állatorvostudományi Egyetem, kiválóan teljesítenek.
Kitért arra is, hogy az egyetemeknek térségi megtartó szerepük is van, példaként a Nyíregyházi Egyetemet emelte ki.
Kifejtette, hogy
a magyar felsőoktatásban számos előrelépés történt, amit az idei felvételi eredmények is jeleznek.
A hallgatók 50 százaléka vidéki egyetemre jelentkezett, minden második felvételiző mérnöki, informatikai, orvos-egészségügyi, agrár- vagy pedagógusképzésre akart bejutni - sorolta. Hozzátette, hogy húszezerrel nőtt a 30 év feletti hallgatók száma.
Véleménye szerint a felsőoktatásban nem mennyiségi vagy minőségi kérdésről kell beszélni, az egyetemeknek egyszerre kell teljesíteniük a gazdasági-társadalmi és a munkaerőpiaci elvárásokat, és a tehetséggondozást is.
A miniszter kitért a szakképzés helyzetére is. Mint mondta, sikeres a szakképzés átalakítása, Magyarország a világ élvonalában van mind a hároméves szakképzés, mind pedig az ötéves technikusi képzés tekintetében.
Magyarország nem összeszerelőüzem - jelentette ki Hankó Balázs. Azt mondta, hogy gyártási csúcstechnológiában az ország a világon az ötödik helyen áll, amihez az kellett, hogy a technológiák megjelenjenek a képzésben is.
A beszélgetést vezető Trócsányi László, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora az úgynevezett bolognai rendszerrel kapcsolatban azt vetette fel, hogy kevés hallgató marad mesterképzésre.
Hankó Balázs válaszában azt mondta, hogy az egyetemeknek kell vonzóvá tenniük a mesterképzést, ehhez a kormány megalkotta a keretrendszert.
"Az európai diploma veszélye itt kopogtat"
- fogalmazott a miniszter, hozzátéve: a diploma attól lesz európai, hogy Brüsszelben mondják meg a képzési tartalmat.
Kiemelte, nem szabad engedni, hogy a képzési tartalomba a brüsszeli szabályozók belépjenek, mert az a nemzeti hatáskör megszűnéséhez vezethet. Felhívta a figyelmet arra, hogy jelenleg a felsőoktatás az Európai Unióban nemzeti hatáskör.
Azt is megjegyezte, "igazságtalan, hogy Brüsszel mindenféle jogalap nélkül kivágta" az Erasmus és a Horizont programokból a magyar modellváltó egyetemeket. Jelezte, hogy hat egyetem emiatt pert is indított, amely másfél éve húzódik.
A miniszter azt mondta, "Európa hanyatlik, ezért át kell tudni kötni a kapcsolatokat". Hozzátette, hogy
a Pannónia-programban már több mint 4000 együttműködést kötöttek az egyetemek az Amerikai Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Japánban és Dél-Koreában.
A felvételi rendszer idei módosításával kapcsolatban Hankó Balázs közölte, az egyetemek nagyobb lehetőséget kaptak arra, hogy megválasszák a hallgatóikat, akikkel együtt akarnak dolgozni.
A mesterséges intelligencia (MI) és a felsőoktatás kapcsolatát firtató kérdésre a miniszter azt mondta, hogy meg kell tanítani a mesterséges intelligencia használatát a hallgatóknak.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Magyarországon közel 330 ezer hallgató (KSH) tanul felsőoktatásban, és a friss diplomások mintegy 90%-a (Education and Training Monitor 2025) rövid... Teljes cikk
Január 8-10. között újra megnyitja kapuit az Educatio oktatási szakkiállítás Budapesten, a Hungexpón - hívta fel a figyelmet a Kulturális és... Teljes cikk
A hallgatói lemorzsolódást csökkentő programot indít a kormány a felsőoktatásban - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium... Teljes cikk
- Táppénz alatt járhatok hétvégén tanfolyamra? 1 hete
- Milyen szempontokat kell figyelembe venni egyetemválasztásnál? 2 hete
- Ez mentheti meg a bajba jutott hallgatókat az egyetemeken 3 hete
- Hogyan alakul a gyermek utáni pótszabadság GYES ideje alatt született második gyermek esetén? 1 hónapja
- Nem közeli hozzátartozó halála esetén, jár a temetési szabadság? 1 hónapja
- Közös megegyezésnél jár a felmondási idő vagy annak megváltása? 1 hónapja
- Folytatódik a Kortárs segítők program a szakképzésben 1 hónapja
- Újabb 10 százalékkal emelkedik a szakképzésben oktatók bére januártól 1 hónapja
- A felsőfokú végzettségűek aránya nemek szerint hazánkban és az EU-ban 2 hónapja
- Együttműködési megállapodást kötött az SZTE és a BYD 2 hónapja
- Mit tehetek, ha a munkáltatóm nem hajlandó aláírni a határozatlan idejű munkaviszonyom megszüntetését? 2 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa