Használják, időt spórolnak, de félnek tőle: munkavállalók és a mesterséges intelligencia
A munkavállalók 72%-a már rendszeresen használja a mesterséges intelligenciát (MI/AI) globálisan, ugyanakkor csak 36% elégedett a képzéssel, amit ezen a téren kapott. Ahol pedig a munkáltató nem tudatos az MI bevezetése terén, a munkatársak ott is használják, csak épp a nem hivatalosan jóváhagyott AI eszközöket. Ez pedig számos kockázattal járhat. 41% tart attól, hogy tíz éven belül az MI eltörli a munkáját, az intenzív használók félnek a leginkább. Nézzük meg, mit talált a Boston Consulting Group (BCG) felmérése és mit mondanak az elemzői a tendenciákról.
A BCG elkészítette a „AI at Work” jelentést, amely világszerte 10 600 munkavállaló megkérdezésén alapult. A fő következtetése az eredményeknek, hogy a mesterséges intelligencia újraformálja a munkahelyeket, a felhasználása, a bevezetése egyre inkább terjed, de még mindig vannak hiányosságok. Például az első vonalban dolgozók körében, ahol a használati arány 52%-nál stagnál, valamint gyakran keletkezik hézag a várakozások és a megvalósulás között.
Magabiztosabb használat, erősebb állásféltés
Az is érdekes különbség, hogy a déli országok előrébb vannak az AI rendszerek és az AI-ügynökök bevezetésében is, mint az északi országok. Így élen jár például India (92% használja) és Brazília, és az utóbbihoz kapcsolódik Európán belül Spanyolország. Dél-Afrika is megelőzi az Egyesült Királyságot, Németországot, az USA-t és Japánt is. Ugyanakkor az ügynökök még csak 13% esetében vannak jelen a munkafolyamatokban.

Sylvian Duranton, a BCG X globális vezetője kiemelte, hogy azt is megállapították, hogy azokon a helyeken, ahol az MI beépül a struktúrákba, vagyis rendszeressé válik a használat, ott az emberek optimistábban állnak ehhez a változáshoz, kíváncsibbak és magabiztosabbakká is válnak, míg az aggodalmaik, szorongásuk ettől a technológiától csökken.
Ugyanakkor mintegy 41% tart globálisan attól, hogy a következő 10 évben megszűnik a munkaköre, a vezetők és menedzserek ettől jobban tartanak, mint a többi munkavállaló. Itt felmerül a kérdés, hogy ha mindenkiből vezető lesz, akik az MI-ügynököket vezetik majd, akkor hogyan alakul át egy vezető szerepe, hozzáadott értéke. Az is kiderült, hogy – nem meglepő módon – az intenzív használók jobban tisztában vannak a technika potenciáljával, ezért is féltik jobban az állásaikat.
A bevezetés hátráltató tényezői
47%-a a válaszadóknak több mint egy órát spórol meg egy nap a mesterséges intelligencia használatával, ugyanakkor mindössze a harmaduk kap arra nézve iránymutatást, hogy mit kezdjen a felszabaduló idővel.
Vinciane Beauchene, a BCG human x AI globális vezetője felsorolta a három legfontosabb tényezőt, ami hátráltatja a bevezetést. Az első a képzés hiánya vagy túlságosan felszínes volta. Mindössze a munkavállalók 36%-a vall arról, hogy megfelelő képzést kapott. A minimum szükséges tréning összesen legalább öt óra, van benne jelenléti rész és coaching követi.
A másik fontos tényező a megfelelő eszközök rendelkezésre állása. Ez utóbbi azért lényeges, mert ha nem kapják meg az emberek a megfelelő, a cég által bevezetett eszközöket, akkor használják a rendelkezésükre állókat, a saját szakállukra. A megkérdezettek 54%-a használna „árnyék-MI-t”, a fiatalok körében az arány még magasabb, 3-ból 2-en fordulnának ehhez a megoldáshoz.
Végül, de nem utolsó sorban döntő a vezetői támogatás, amit azonban a „frontvonalban” dolgozóknak csak a 25%-a érzékel.
Általánosan azt lehet mondani, hogy a cégek72%-ában elkezdték bevezetni a generatív AI eszközöket a munkafolyamatokba, 50% tart ott, hogy újratervezik emiatt a folyamatokat és a munkaköröket, míg egyelőre csak 22% használja innovációra. Az iparágak közül, talán nem meglepetés, a technológiai és pénzügyi cégek járnak leginkább elöl a változási folyamatban. A folyamataikat átalakító cégek általában befektetnek a kollégáik képzésébe, ami meg is térül. A munkavállalóik több időt takarítanak meg, amit értelmesebben tudnak használni, például stratégiai feladatokra tudnak koncentrálni, valamint úgy érzik, hogy az adatok segítségével a cégük jobb döntéseket tud hozni.

Ugyanakkor az általános 41%-hoz képest itt a dolgozók 46%-a félti a munkáját, ezért a BCG szakértője kiemelte, hogy elengedhetetlen a munkáltató részéről tiszta kommunikációra valamint továbbképzésekre és átlátható karrierút felvázolására.
AI ügynök: de kié a felelősség?
Az AI ügynökök még csak a munkafolyamatok 13%-ban vannak jelen, vázolta az eredményeket Nipun Kalra, BCG X India vezetője. A munkaválalók még nem egészen értik ezeknek a szerepét. 77% érzékeli, hogy fontosak lesznek a következő 3-5 évben, de csak 33% tudja igazán, hogy milyen potenciál rejlik bennük. Ezen a területen Brazília, India, Spanyolország és az USA jár az élen.

Az „ügynökök” autonóm tevékenységekre, valódi interakciókra és cselekvésekre képesek. A legnagyobb aggodalmak velük kapcsolatban, hogy döntések fognak születni humán felügyelet nélkül (46%), hogy nehéz lesz a felelősség megállapítása (35%), valamilyen hiba esetén, és tartanak az előítéletes vagy igazságtalan bánásmódtól (32%).
A szakértők összefoglalták, hogy a cégek nem úszhatják meg, hogy pénzt és erőforrásokat fordítsanak a munkavállalók képzésére, át- és továbbképzésre egyaránt. Fontos annak folyamatos követése, hogy milyen értéket teremtenek az AI használatával. Az MI-ügynökökkel pedig kísérletezni kell, annak érdekében, hogy egyre több legyen velük a tapasztalat és a kockázatokat is ki lehessen szűrni.
Nyitókép: Pixabay
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
A CATL év végéig több száz fővel bővül. Folyamatos a felvétel a sorozatgyártást elindító BMW-nél is. A debreceni álláspiac száguld, de mi a... Teljes cikk
Közel 30 százalékkal, 4,9 milliárd forintra nőtt a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett Pensum Group árbevétele 2025 első... Teljes cikk
A filippínó munkaerő szerepét és a munkahelyi környezetre gyakorolt hatását a Pannonjob szakértői előző írásukban bemutatták. Most elérkeztünk... Teljes cikk
- MI és az AI: a munka nem vész el csak átalakul? A magyarok egyelőre csak katasztrófaturisták? 2 hete
- 200 ezer banki dolgozó veszítheti el a munkáját az AI miatt Európában 2 hete
- Felmérés: a back office tevékenységek 90%-a automatizálható 2 hete
- A dolgozók szerint nem világos a munkahelyek AI-stratégiája 3 hete
- Microsoft: Az AI teljesen átalakítja a munkavégzést 2026-ban 1 hónapja
- Így lépnének fel az EP-képviselők a munkahelyek algoritmikus irányításával szemben 1 hónapja
- Így bonyolította meg az AI a munkakeresést 1 hónapja
- Megalakult a Magyar Mesterséges Intelligencia Tanács 1 hónapja
- Egyre jobban félnek a dolgozók , hogy a mesterséges intelligencia elveszi a munkájukat 2 hónapja
- Kutatás: ez hiányzik a mesterséges intelligencia használatához a kkv-knál 2 hónapja
- Felmérés: a dolgozók több mint fele nem kapott fizetésemelést az elmúlt évben 2 hónapja
Izsó Balázs munkaerő-kölcsönző szakértő a Prohuman operatív igazgatója.
A tudás törvényei: a megértés kulcsa