kapubanner for mobile

Hátrányos helyzetű fiatalok diplomaszerzését támogatják

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára bejelentette a kormány idén 230 millió forintos ösztöndíjjal segíti a hátrányos helyzetű gyermekek diplomaszerzését - írja az MTI.

Czibere Károly a Budapesti Református Cigány Kollégiumban tartott sajtótájékoztatón elmondta, az Út a diplomához ösztöndíjprogramban mintegy ezer hallgatót segítenek abban, hogy fedezni tudják a hátrányos helyzetükből adódó többletköltségeket és elkerüljék az iskolaelhagyást.

Az államtitkár hangsúlyozta, az ösztöndíj egyik formája szabadon felhasználható támogatást jelent, amely az idei félévben a tavalyinál tízezer forinttal magasabb, 135 ezer forintot tesz ki, míg a másik eleme egy tandíjtámogatás. Utóbbi a tandíj 95 százalékára, de legfeljebb 400 ezer forintra terjedhet ki - tette hozzá. Az ösztöndíjra október végéig jelentkezhetnek az érintettek.

A támogatás megháromszorozódása mellett az ösztöndíj célcsoportja is folyamatosan bővül, az idén például az utógondozói ellátásban részesülő fiatalok is részt vehetnek a programban - mondta Czibere Károly, akinek a tájékoztatása szerint az elbírálásnál fokozott figyelmet fordítanak arra is, hogy az ösztöndíjat minél nagyobb számban kapják roma fiatalok. Kiemelte, a program másodlagos célja ugyanis a roma értelmiség körének szélesítése, ami az egész társadalom érdeke.

Az államtitkár kitért arra is, hogy az Út a diplomához program egy négy elemből álló ösztöndíjrendszer része, amelyek együttesen 13 ezer hátrányos helyzetű fiatalt segítenek a diplomához jutás mellett a középiskolába jutásban, majd az érettségi, illetve szakma megszerzésében.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek