kapubanner for mobile

Hét pályakezdő fiatal nő munkaerőpiaci indulását segíti a Waberer’s

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A kezdeményezés célja, hogy a diploma mellé ne csupán elismerés, hanem valódi indulási esély is társuljon.

Az Európai Unióban egyre erősebb szabályozási fókusz irányul a munkaerőpiaci esélyegyenlőségre: a bértranszparencia-irányelv és a női kvótaszabályok egyaránt a nemek közötti különbségek csökkentését célozzák. A jogszabályi keretek azonban önmagukban nem oldják meg a pályakezdők előtt álló strukturális akadályokat – különösen azok esetében, akik társadalmi, szociális vagy egészségi okokból eleve hátrányosabb helyzetből indulnak. Erre reagálva indította el a Waberer’s „Női Staféta” programját, amely hét tehetséges fiatal nő munkaerőpiaci belépését segíti szakmai, kapcsolati és gyakorlati támogatással.

Hét hátrányos helyzetből induló, végzős egyetemista fiatal nő munkaerőpiaci elindulását segíti a Waberer’s új kezdeményezése, amely szakmai mentorálással, kapcsolatépítési lehetőségekkel és gyakorlati felkészítéssel támogatja a pályakezdőket. A programot a vállalat idei, immár harmadik alkalommal megrendezett, Waberer’s Women Business Brunch eseményén mutatták be. A kezdeményezés különlegessége, hogy a Waberer’s nemcsak saját vállalati programként kezelte az ügyet, hanem partnereit és megbízóit is aktívan bevonta a támogatásba. A rendezvényen részt vevő női vezetők és döntéshozók személyesen találkoztak a fiatalokkal, beszélgettek velük, és mentorálási, kapcsolatépítési, illetve szakmai támogatási lehetőségeket ajánlottak fel számukra.

A program a Széchenyi István Egyetemmel és a HBLF-Romaster Alapítvánnyal együttműködésben valósult meg. A hét támogatott fiatal között olyan pályakezdők vannak, akik tehetségük és ambícióik ellenére kevesebb erőforrással, szűkebb kapcsolati hálóval vagy nehezebb élethelyzetből indulnak a karrierjük felé. A kezdeményezés célja, hogy a diploma mellé ne csupán elismerés, hanem valódi indulási esély is társuljon.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek