kapubanner for mobile

Hogyan dolgoznak télen a hótoló és sószóró gépek?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Telente Magyarországon közel 32 ezer kilométernyi és 1000 kilométernyi kerékpárútnak kell elvégezni a téli síkosságmentesítési és hóeltakarítási munkálatait, amely során prioritást kell tenni a következők szerint: autópályák, autóutak, főutak, felüljárók, hidak, majd a települések mellék és összekötő útjai, valamint a bekötő utak. Ezeket a munkákat a Magyar Közút végzi el.

hószóró

Az egyszeri hóeltakarítás a tél folyamán nem megoldható a rendszeres havazások miatt, ezért, ezeket újra és újra takarítani szükséges. A nagy forgalmú utakon a síkosságot megelőző sózás rendszeres.

Havazás esetén nem mindig a hótolók és ekék kezdik a munkát

Érdemes tudni, hogy 5 cm hóvastagság alatt csak sószórásra, síkosságmentesítésre van lehetőség, amelyet sószóró gépekkel végeznek, e felett pedig már indokolt a hótoló és a hóeke használata is. Mind a két esetben a cél az, hogy a hó ne fagyjon le az útburkolatra.

Figyelembe kell venni azt is, hogy a hóeltakarítás során működő hótolók és sószórók, síkosságmentesítést végző gépek fordulói 2-5 óra is lehet, ez azt jelenti, hogy havazástól függően ez idő alatt újabb 5-10 centiméternyi hó eshet. Ezért folyamatosan kell ilyenkor mozgásban tartani a takarítógépeket.

A hóeltakarítás során a munkagépek átlagosan 30-50 km/órás sebességgel közlekednek, ezért gyakoriak a munkálatok során a közlekedési fennakadások, lassítások.

Amit a sószórásról érdemes tudni

Ami a sószórást illeti, érdemes tudni, hogy a gépjárművezetőknek is fontos szerepe van a só hatékonyságának kifejtésében, hiszen az autók közlekedése által az úton folyamatosan el egyenlítődik a só, mindamellett, hogy így könnyen az útburkolatba préselik, amely gyorsan vegyül a nedves felülettel.

Sószórást leginkább akkor végzi a Magyar Közút, amikor a burkolat nedves és a hőmérséklet +2 °C alá csökken, ónos eső és a várható fagyás esetén is, amelyre a meteorológiai előrejelzések adnak információt.

A sós víznek alacsonyabb a fagyáspontja a sima víznél, ezért a szórósó közel -7°C-ig megakadályozza a víz lefagyását, viszont alacsonyabb hőmérsékleten már nem sok hatása van.

Só, bazalt, jégoldás.

A sószóró gépek különböző síkosságmentesítő anyagot használnak, például A VKSZ Zrt. a főutakon leginkább kalcinolt, kalcium-kloridot és kisebb mennyiségű bazaltot szór.

Más utcákon, kerékpárutakon pedig zeokal környezetkímélő szert is szétszórnak, mert ez többek között megóvja a vasbeton szerkezeteket a korróziótól. Tehát az is egy lényeges szempont, hogy az aszfalton kívül milyen anyagokkal érintkezhetnek ezek a szerek.

Járdás, vagy az aszfaltozott kerékpárutak bazalt-só keveréket kapnak. A macskaköves utcákon tiszta bazaltot használnak, amely a legjobb védelmet kínálja a csúszások elkerüléséhez.

Mivel sózzuk a járdát?

„Belterületi közterületen – a közúti forgalom számára igénybe vett terület (úttest) kivételével – a síkosság-mentesítésre 2010. szeptember 1-jétől csak olyan síkosságmentesítő anyag használható, amely a közterületen vagy annak közvetlen környezetében lévő fás szárú növények egészségét nem veszélyezteti. A konyhasó (NaCl) alternatívája nem lehet sem a kalcium-klorid (CaCl2), sem más egyéb klorid tartalmú síkosságmentesítő anyag.”

A zöldsó engedélyezett szórásra a járdákra. Ebben csak húsz százalék a CaCl2 és nyolcvan százaléknyi része édesvízi mészkő-granulátum, ami az olvadásig elfolyik az olvadt vízzel, illetve a fizikai hatásoktól elmorzsolódik elmorzsolódik, melyet a seperőgépek eltakarítanak.

 

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek