Hogyan járulhat hozzá megtakarításainkhoz egy jó bankszámla?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA mai digitalizálódó világban elengedhetetlen egy bankszámla megléte, hiszen enélkül már a napi pénzügyek intézése is gondot okozna. Azonban egy jó bankszámla ennél sokkal többet tud adni. A következőkben megnézzük, hogyan hozhatjuk ki a legtöbbet az alapvető banki szolgáltatásokból és a megtakarításainkból.
Hogyan találhatjuk meg az ideális bankszámlát?
Előfordulhat, hogy pusztán kényelemből akár hosszú évekre beleragadunk egy rosszul megválasztott bankszámla konstrukcióba. A legtöbb csomag ellátja az alapvető banki funkciókat, amiket általában elvárunk a hétköznapok során, például ide érkezhet a fizetésünk, tartozik hozzá egy bankkártya, és az esetek többségében az ember ezekkel gyakran meg is elégszik. Pedig ezeken túl könnyen merülhetnek fel olyan igények is, amiket felismerve megtalálhatjuk a számunkra leginkább megfelelő bankszámlát, csak egy kis időt kellene szánnunk rá.
A folyamat tehát a saját pénzügyi igényeink megfogalmazásával kezdődik, csak ezt követően léphetünk tovább a bankszámlanyitás irányába. Lássuk, melyek a bankszámlához kapcsolódó szolgáltatások, amik a legtöbb esetben felmerülhetnek igényként:
- pénzt fogadhatunk (jóváírás) és küldhetünk (átutalás),
- csoportos beszedési megbízást, rendszeres átutalást állíthatunk be,
- a számlához kapcsolódó bankkártyát használhatunk,
- kezelhetjük a rendszeres megtakarításainkat,
- nagyobb összegű befektetéseket intézhetünk,
- ha sokat utazunk külföldre, akkor devizaszámlát is nyithatunk a forintszámla mellé,
- ha esetleg hitelre van szükségünk, akkor a hitelt összekapcsolhatjuk a számlavezetéssel,
- társszámlát és -kártyát is használhatunk (ilyen például a gyereknek nyitható külön bankszámla).
Tovább is lehetne folytatni a felsorolást, de ezek biztosan a legfontosabb bankszámlakiválasztási szempontok között lesznek. Ha felmértük a valós igényeinket, akkor érdemes egy kalkulátor segítségével megnézni és összehasonlítani a bankok kínálatát vagy akár néhány szimpatikus bank fiókjába betérni részletesebb információért a költségek összehasonlítása érdekében.
Hogyan járul hozzá a bankszámla a megtakarítások kezeléséhez?
Az egyik legjobb és egyben legnehezebb döntés egy hosszú éveken át tartó megtakarítási stratégia kialakítása és fegyelmezett betartása. Ez igazi próba: nem elegendő az elhatározás, tudni kell lemondani a mai pénz elköltéséről a jövőbeni előnyök, az anyagi biztonság érdekében. De hogyan is kezdjünk hozzá?
Megtehetjük, hogy csak egyszerűen a bankszámlán tartjuk a pénzt, azonban ekkor alig van rajta kamat, továbbá szerencsésebb a megtakarításainkat külön megtakarítás számlán kezelni. A másik megoldás, hogy betétként lekötjük egy időre, csak jól kell előre tervezni, hogy ne kelljen lejárat előtt feltörni a betétet. De nyithatunk olyan megtakarítási számlát is – vagy takarékszámlát, az egyes bankok másként nevezik –, amelynél nem kell lekötni a pénzt, és a napi kamatozásnak köszönhetően folyamatosan tudunk hozzátenni és kivenni.
Bankonként eltérő felhasználási jellege és költségszerkezete van ezeknek a megtakarítási számláknak, érdemes kicsit utánajárni a részletes feltételeknek. Van, ahol rendszeres befizetést várnak el – ezt automatizálhatjuk is –, máshol például adókedvezmény is elérhető.
Jó bankszámlanyitás, sok előny!
És máris elindultunk a tudatos megtakarítások útján. Az idő nekünk dolgozik, egyre több pénz fog összegyűlni, ami felett már szabadon rendelkezhetünk: ha tudatosan gyűjtünk valamilyen nagyobb értékű dolog vásárlására, akkor is jó megoldás, de a hosszú távú befektetések is gyakran fegyelmezett megtakarításokkal kezdődnek. Jó kezdet lehet rendszeres befektetés indítása, amelyet havonta akár csak 5 000 forinttal is elindíthatunk, ráadásul már néhány kattintással a mobilunkról is. Az értékpapírszámlán a rendszeres befektetésen túl egyre több befektetési terméket vásárolhatunk a magasabb hozam elérése érdekében. A bankszámlán, megtakarítási számlán, értékpapírszámlán elért kamat, illetve hozam adóköteles, ha nem szeretnénk kamatadót fizetni, akkor érdemes egy TBSZ számlát nyitni. A tartós befektetési számla (TBSZ) 3 év után kamatkedvezményt, 5 év után kamatadómentességet biztosít.
Természetesen a személyre szabott bankszámla nem csak a megtakarításokról szól, a legtöbb előny ennél szélesebb palettán érhető el. Azt is tudni kell, hogy ma már a bankszámla megnyitása online ügyintézéssel is megoldható, sőt a bankváltás 2009 óta egyszerű és gyors az egyszerűsített bankváltásnak köszönhetően. Ez azt jelenti, hogy kérhetjük a régi bankunktól, hogy a szükséges adatokat adja át az új banknak, ott pedig beállítanak mindent automatikusan, így sokkal egyszerűbb a mi dolgunk. Ráadásul bankváltáskor nem szükséges bemennünk a régi bankunkba, hogy felmondjuk a bankszámlát, ezt elintézi egymás között a két pénzintézet.
A bankszámla mára már nem csak az az eszköz, amin a pénzünket tartjuk és amire a fizetésünk érkezik, hanem sokkal inkább egy kényelmi szolgáltatásokat nyújtó termék, amely a mindennapjaink fontos része a technika gyors fejlődésének köszönhetően.
Ez a cikk egy fizetett promóció, támogatott tartalom, megrendelője az K&H Bank Zrt. A cikkben hivatkozott termék vagy termékek részletei és feltételei a K&H Bank személyes ügyfélpontjain és honlapján (www.kh.hu) érhetőek el.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek


Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?