Hogyan készítsük fel gyerekeinket a jövő munkahelyi kihívásaira?
Az oktatási rendszer nemcsak Magyarországon, de úgy néz ki, hogy a világon máshol sem készíti fel kellőképpen a következő generációkat a jövő munkaerőpiacának kihívásaira, a negyedik ipari forradalomra, derül ki a Világgazdasági Fórum új jelentéséből. 8 pontban foglalták össze a kormányok és a piaci szektor teendőit.
A nők a korábbinál is hátrányosabb helyzetbe kerülnek, hiszen a gazdasági lehetőségeik eleve szűkebbek, a férfiak lehetőségeinek kétharmada. A jelentés, amelyet gazdasági, szakszervezeti vezetők, oktatási és tudományos szakemberek állítottak össze 8 területet irányoztak elő, ahol a kormányoknak és a privát szférának össze kellene fognia.
1. A korai fejlesztésre kell koncentrálni.
(Írás, olvasás készségeinek kialakítása, megfelelő gyermekellátás a dolgozó szülők részére.)2. Az oktatásnak lépést kell tartania a változásokkal
- szinkronban az üzleti igényekkel, hogy milyen készségekre, képességekre van szükség. Fókuszban a problémamegoldással és projektmenedzsmenttel. A finn oktatást hozzák példának, ahol a tananyagot rendszeresen frissítik, helyet hagyva a helyi, iskolai egyéni adaptációnak.3. Meg kell nyitni az oktatást az alternatív tanulási, képzési módszerek felé.
Kísérleteknek is helyet adva. Ghánában például amerikai és francia iskolák rövid kurzusokon tanítanak programozást kísérleti jelleggel, ahol a gyerekek egymást is tanítják. Projektalapon és játékosítva tanulnak.4. A tanárokat kihozni az elefántcsonttoronyból.
Vagyis a tanárokat is elvinni a munkahelyekre "gyakornokoskodni", piaci mentorral kapcsolatba hozni, valamint a privát szférát bevonni a tanárképzésbe.5. A diákok találkozzanak a munka való világával.
Korán hozzáférhetővé kellene tenni számukra a valódi munka világát, akár gyakornoki programokkal, hogy lássák a lehetséges karrierutakat, a hozzájuk szükséges készségeket.6. A szakképzésre nem mint másodvonalbeli lehetőségre tekinteni.
fellépni az ezekkel a szakmákkal kapcsolatos előítéletek ellen, népszerűsíteni őket, valamint a képzések színvonalát emelni. (Tulajdonképpen a duális képzést népszerűsítenék, a német példát hozva, ahol a diákok megosztják a napjukat az iskola és a szakmai képzőhely között.)7. Folyékony "digitális nyelvtudás"
- alapvető szükséglet lesz a digitális írástudás, de ehhez a tanárokat is képezni kell.8. Oktatás, oktatás, oktatás
Ma már egy karriert nem lehet egy megtanult - esetleg szűk spektrumú - képességcsoportra alapítani, korlátozni. Motiválni kell a dolgozókat az élethosszig tartó tanulásra. Szingapúrban például éves képzési költségkeretet kapnak az emberek, akik ezt különböző tréningekre fordíthatják, amelyek a jövőben szükséges képességek elsajátítását támogatják.World Economic Forum
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A magyar cégek 43%-a romló gazdasági környezetre számít, miközben közel kétharmaduk már vizsgálja a mesterséges intelligencia alkalmazását –... Teljes cikk
A KPMG legújabb kutatása átfogó képet ad a közép- és kelet-európai régió – köztük Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia,... Teljes cikk
Már emberarcú robottól is lehet nyelvet tanulni, ám sokan a személyesség, a közösség, a hús-vér nyelvtanár miatt választják a nyelviskolában... Teljes cikk
- Így csökkenthető a fluktuáció: juttatások, amelyek valóban számítanak a munkaerő megtartásában 2 hónapja
- Értékteremtés a változó munkaerőpiacon – Z generációs szemlélet a HR-ben 2 hónapja
- Külföldi munkaerő Magyarországon: szervezeti tapasztalatok és tanulságok 2 hónapja
- Hatásalapú fejlesztések: mit keresnek ma a vállalatok a tréningpiacon? 2 hónapja
- Milliárdok érkeznek – 150 munkahely sorsa dőlt el Csöngén 2 hónapja
- Tűzoltás vagy stratégia? Így lehet kockázat a munkaerő-kölcsönzésből 3 hónapja
- Papíron máshol dolgoztak – 1 milliárdos csalás a bíróság előtt 3 hónapja
- Elfogynak a dolgozók Magyarországon? Durva számok a 2026-os munkaerőpiacról 3 hónapja
- A potenciális munkaerő-tartalék számra korcsoportonként - grafikon 3 hónapja
- Külföldi egyetemek, kutatói karrier: új lehetőségeket mutattak be az Educatión 3 hónapja
- Gazdasági csoda vagy drága illúzió? 2025 rekordberuházásai Magyarországon 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?