Hogyan lehet ÉN-ből MI-be váltani?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatHogyan érhető el, amire minden vezető vágyik, hogy valódi csapata legyen, nem pedig egy területen dolgozók csoportja? Bite Barbara és Tóth Annamária, a Coaching Team képviseletében az ÉN-ből MI-be váltásról beszél a HR Pikniken.
ÉN-ből MI-be vezető út. Mit is jelent ez a mai versengő individualista világban?
Olyan, a fiatal vezető számára elengedhetetlen attitűdváltást, amiben mindazt, ami őt a vezetői pozícióba juttatta - és ez a siker akár a fejébe is szállhatna -, hátrébb kell tennie. Mind gondolkodásmódjában, mind viselkedésében és akár a saját magának küldött üzenetekben is fel kell váltsa az egyes szám első személyt a többes szám első személy, ahol Simon Sinek szerint "a vezetők esznek utoljára". Még sarkosabban fogalmazva, ez a hosszú távú eredményesség érdekében létfontosságú.
Hogyan lehet ÉN-ből MI-be váltani?
Ha a vezetői küldetés, a fejlődni, változni akarás elég erős és több, mint a pozíció megszerzésével és megtartásával járó motiváció, akkor folyamatosan fejlődve, a négy vezetői alakészséget (kommunikáció, befolyásolás képessége, csapatmunka erősítése, mások fejlesztése) fejlesztve magunkban, mint vezetők, el lehet jutni a Mi-be. Ezen kívül, mint sok minden másban, amennyiben megszületik a döntés, lecserélődnek a hiedelmek, átalakul a paradigma, akkor nem is olyan nehéz már a viselkedés, nyelvezet és a kapcsolati szinten is észre venni, hogy egy vezető már a csapatában gondolkodik, és tisztában van azzal, hogy a csapata sikere az ő sikerességét mutatja.
A vezető stabil, kiegyensúlyozott, bizalmi légkört teremtő és határozott, megoldásfókuszú úgynevezett growth mindeset-tel bíró vezető. Ami nagyon könnyen tetten érhető, hogy többes számban beszél, amikor képvisel, amikor sikerekről beszél. A csapatában az embereivel nem neki van csupán duális kapcsolata, hanem törekszik arra, hogy triádokat hozzon létre, amiről David Logen TED talk-jában beszél.
Továbbá vezetőként hatással van a csapatára, példa számukra, így a csapatban is kialakul egyfajta fejlődni vágyó, változni képes attitűd és akarat. Megjelenik a valódi csapat, nem pedig egy területen dolgozók csoportja. Nő a bizalom, a csapattagok fel merik vállalni ötleteiket, más véleményüket, megjelenik az, amire minden vezető vágyik, hogy sajátjuknak érzik a közös célt.
Fotónkon Bite Barbara látható
Jelentkezés a HR Piknikre

Gerendai Károly, Langmár Péter, Joós István ott lesz az előadók között. A HR Piknik programjáról részletes tájékoztatást olvashat a rendezvény oldalán.
Hogyan lehet ÉN-ből MI-be váltani?
Ha a vezetői küldetés, a fejlődni, változni akarás elég erős és több, mint a pozíció megszerzésével és megtartásával járó motiváció, akkor folyamatosan fejlődve, a négy vezetői alakészséget (kommunikáció, befolyásolás képessége, csapatmunka erősítése, mások fejlesztése) fejlesztve magunkban, mint vezetők, el lehet jutni a Mi-be. Ezen kívül, mint sok minden másban, amennyiben megszületik a döntés, lecserélődnek a hiedelmek, átalakul a paradigma, akkor nem is olyan nehéz már a viselkedés, nyelvezet és a kapcsolati szinten is észre venni, hogy egy vezető már a csapatában gondolkodik, és tisztában van azzal, hogy a csapata sikere az ő sikerességét mutatja.
Mik azok a megjelenő magatartásformák, amik ennek hatására beindulnak a vezetőben, és ezeknek milyen hatása lehet a csapatukra?
A vezető stabil, kiegyensúlyozott, bizalmi légkört teremtő és határozott, megoldásfókuszú úgynevezett growth mindeset-tel bíró vezető. Ami nagyon könnyen tetten érhető, hogy többes számban beszél, amikor képvisel, amikor sikerekről beszél. A csapatában az embereivel nem neki van csupán duális kapcsolata, hanem törekszik arra, hogy triádokat hozzon létre, amiről David Logen TED talk-jában beszél.
Továbbá vezetőként hatással van a csapatára, példa számukra, így a csapatban is kialakul egyfajta fejlődni vágyó, változni képes attitűd és akarat. Megjelenik a valódi csapat, nem pedig egy területen dolgozók csoportja. Nő a bizalom, a csapattagok fel merik vállalni ötleteiket, más véleményüket, megjelenik az, amire minden vezető vágyik, hogy sajátjuknak érzik a közös célt.
Fotónkon Bite Barbara látható
Jelentkezés a HR Piknikre
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?