Hogyan segíthet az álláskeresésben az Iwiw?
A Web 2.0 őrületet sokan a mindennapi üzleti élet részeként, a közösségi portálokat pedig a toborzási folyamat eszközeként használják. A munkaadók így próbálják megállapítani, hogy a jelölt rendelkezik-e az általuk előnyösnek tartott tulajdonságokkal és ezáltal felmérni, hogy alkalmas-e az állás betöltésére.
Ennek persze az a következménye, hogy sokan éppen azért ágálnak az olyan közösségi portálok mint a Myspace és a Facebook (vagy éppen a magyar Iwiw) ellen, mert az szerintük betör a személyes szférába és tönkreteszi a közösségi élelet. Sokak úgy vélik, nem helyes, ha a munkáltató vagy toborzó megnézi a személyes információkat ezeken a portálokon, mert az a legtöbb esetben diszkriminációhoz vezet. Szerintük nem szabadna ezek alapján ítélkezni a jelöltekről - áll az Online Recruitment cikkében.
Azok, akik bolondosak, és nem mindennapiak a munkahelyen kívül, teljesen máshogy viselkedhetnek a munkahelyeken. Ugyanolyan intelligensek, lojálisak és szorgalmasak lehetnek, mint bármely más leendő munkatárs, miközben az adatlapjuk esetleg előítéletet szül velük szemben.
Ezzel együtt a közösségi oldalak használata "pikáns ízt adhat" a toborzásnak, de fontos, hogy ne kizárólagosan azt használják a munkaerő-felvételkor. Ráadásul az is bekövetkezhet, hogy ugyanaz a név mást takar, és rossz információ alapján ítélkeznek a jelöltről, figyelmeztetnek a szakemberek.
Másfelől ez egy üdvözlendő útja lehet az új munkatársak keresésének és egy tehetséges csapat kialakításának. A cégek így el tudják kerülni, hogy olyan embereket vegyenek fel, akiket nem akarnak a szervezetükben látni személyiségjegyek és érdeklődésük alapján.
Mi az, amit - álláskereséskor - mindenképp kerülni kell a közösségi portálokon?
bármilyen bűncselekményről szólni
régi munkahelyi sérelmekről írni
a szexuális életünket és ivászati túráinkat ecsetelni
illetlen fotókat feltölteni
csúnya szavakat használni
őrült fotókat elhelyezni
nem elfogadott csoportokat ismerősnek felvenni
naphosszat az ilyen honlapokon lógni a munkahelyen, hiszen így megbízhatatlan, nem a munkájával foglalkozó embernek fognak tartani
Ami segíthet:
Érdemes két profilt készíteni: egy személyeset - amit elrejtünk és csak a barátainkan teszünk elérhetővé - és egy hivatalosat. Ez utóbbit használjuk arra, hogy megadjuk a munkahelyi e-mail-címünket és egyéb kontaktjainkat, itt létrehozhatunk munkahelyi kapcsolatokat és egy profi fényképet is elhelyezhetünk. Így bárki megmutathatja előnyös oldalát leendő munkaadójának.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A készségalapú felvétel évek óta a toborzás megújulásának ígérete, a mindennapi gyakorlatban azonban csak lassan nyer teret. Egy friss nemzetközi... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az önéletrajzban feltüntetett hobbik az első szűrésnél is döntőek lehetnek – és nem mindegy, mit árulnak el rólunk. A... Teljes cikk
2026-ban egyre többen keresnek majd új állást, miközben a munkaerőpiacon nő a verseny. A LinkedIn legfrissebb listája szerint az AI-hoz kapcsolódó... Teljes cikk

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben