Hol a legjobb gyakornoknak lenni?
6 szektor 47 bemutatkozó munkáltatója, változatos programokkal és több mint 2000 gyakornoki pozícióval száll versenybe a pályakezdőkért. A Colibri Internship Awards 2016 verseny indulóira péntekig szavazhat bárki, hogy október 27-én kiderüljön: melyek a legvonzóbb munkahelyek a jövő munkavállalói számára.
6 szektor munkáltatói versenyeznek
„Egyre több cég hajlandó kinyitni az ajtajait a fiatal munkavállalók előtt, és mutatja meg nekik az ő nyelvükön - videók, izgalmas beszámolók, képek segítségével -, hogy milyen fejlődési- és tapasztalatszerzési lehetőségeket kínálnak a jövő munkavállalóinak.” - mondta el Barathi Tamás, a Colibri alapítója. „Mi összegyűjtjük és bemutatjuk ezeket a lehetőségeket. Évente egyszer megkérjük a fiatalokat, hogy értékeljék a látottakat és szavazzanak, hogy kialakuljon egy rangsor.”
A tavalyi kategóriák - Finance, IT & Telco és Creative - mellett idén a mérnök, a szolgáltató és az FMCG szektor képviselői is bemutatkoznak, illetve hamarosan - már versenyen kívül a szállodaipar is képviselteti majd magát az egyedülálló online felületen.
Mindent az új tehetségekért
Az elmúlt két évben nagy mértékben formálódott a munkaerőpiac, a gyakornoki pozíciók terén is. Egyre több cég ismeri fel ezen programok jelentőségét és gondos kiválasztási folyamat során próbálják kiválasztani a legjobb jelölteket, akiket aztán mentor programok és képzések segítségével építenek be a szervezetbe. A fiatalok számára ez valós fejlődési lehetőség: komoly munkát végeznek, és egyre gyakoribb, hogy a náluk tapasztaltabb kollégáikéhoz hasonló felelősségű feladatokat látnak el, heti 30-40 órában.
Már 2015-ben is szép számban mutatkoztak be a legnagyobb multinacionális vállalatok, gyakornoki programjaikkal. Idén is különböző méretű cégek csatlakoztak a kezdeményezéshez, többek között az Audi, a Nestlé, az E.on, a Raiffeisen Bank, az Unilever, a Continental Automotive Hungary, a British American Tobacco, a Vodafone SSB, az Accenture, a Lufthansa Systems, a WTS Klien vagy a Liligo.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Évekig úgy tűnt, hogy a HR minden vállalatnál kulcsszereplővé válik: ők intézték a toborzást, a home office szabályozását, a visszatérést az... Teljes cikk
Az év vége a legtöbb vállalat számára nemcsak a zárások, hanem a következő évi bértervezés időszaka is. A közelgő minimálbér-emelés miatt ez... Teljes cikk
Júliusról augusztusra a Tescónál több mint 600 fővel dolgoztak kevesebben. Ez volt a legnagyobb létszámmozgás a HR Portál és az Opten... Teljes cikk
- A mentorprogram, mint a sikeres beilleszkedés kulcsa 1 hónapja
- Új esély a munkaerőpiacon: több mint 26 milliárdból támogatják a roma nők foglalkoztatását 1 hónapja
- HR Tehetségek 2025: Bakos Dóra 1 hónapja
- Valós emelés a nyugdíjaknál, duplázás a családi pótléknál – erre készülne a Tisza-kormány 1 hónapja
- Rekordmélyponton a kezdő fizetések: már a top cégek sem adnak többet a fiataloknak 2 hónapja
- VOSZ MultiMentor: program, amely összeköti a magyar cégeket a multinacionális vállalatokkal 2 hónapja
- Világszintű pályakezdőválság: miért a Z generáció lép be a legnehezebb a munkaerőpiacra? 2 hónapja
- Indul a Demján Sándor 1+1 program második üteme 3 hónapja
- "Állás-apokalipszis" - nehéz helyzetben a frissdiplomások 3 hónapja
- Ki a legkedvesebb konyhás néni az országban? - már lehet szavazni 3 hónapja
- Rekord az első héten: tarol a fix 3 százalékos vállalkozói hitel 3 hónapja

A tudás törvényei: a megértés kulcsa