Így igényelhető a márciusi bértámogatás
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMár a koronavírus miatt márciusban zárásra kényszerült vállalkozások is elérhetik az ágazati bértámogatás iránti kérelmet a Foglalkoztatási Portálon, a bértámogatást március 31-ig igényelhetik a főként kiskereskedelemben és egyéb szolgáltatási szektorban működő cégek.
Az ágazati bértámogatás a járványhelyzetben működésüket erőteljesen visszafogni, szüneteltetni kényszerülő szektorok vállalkozásainak talpon maradását szolgálja.
A kormány a március 8-tól bezárásra kényszerülő szektorokra is kiterjesztette a támogatást, ezzel további mintegy 100 ezer ember munkahelyének megvédését segítve - közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
A program keretében a támogatás mértéke a bruttó bér 50 százaléka, de legfeljebb a kötelező legkisebb munkabér 150 százaléka, azaz havi bruttó 251 100 forint. A munkaadó vállalja, hogy a munkavállaló részére munkabért fizet, és a munkaviszonyt április 30-ig felmondással vagy közös megegyezéssel nem szünteti meg.
A vállalkozásoknak a támogatás időtartama alatt járulékot sem kell fizetniük, így a bérköltségek mintegy kétharmadát az állam biztosítja. A kifizetések folyamatosak, a bértámogatást a kormányhivatalok előleg formájában utalják.
A vállalkozásoknak eddig mintegy 45 milliárd forintot fizettek ki, a program közel 115 ezer munkahely megtartását teheti lehetővé.
A munkaadók a kormányhivatalok foglalkoztatási főosztályaihoz nyújthatják be az egyszerűen kitölthető, egyoldalas kérelmeiket, amelyekhez a dolgozók munkaszerződését kell csatolni. A részletes pályázati kiírás a munka.hu oldalon található.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?